Most essen szó a sziget infrastruktúrájáról. Úgy is mondhatnám, idegenvezetés, mely nem nélkülöz néhány bennfentes részletet sem. Megijedni nem kell, sok a kép és nem olyan sok a szöveg. Van is itt egy kis rendőrőrs, három kivezényelt biztos úrral (alias léhűtő, korrupt köcsög), nyilván…

susegad 2016.04.22. 08:06

Élet a szigeten I.

Ezzel tartozom, mégiscsak eltöltöttünk közel másfél évet a szigeten (ahová úgy kerültünk, ahogy itt leírtam). Ismerkedjünk meg először a hely természetföldrajzával. Neve tehát  Koh Seh, ami Ló-szigetet jelent, de gonosz elmék fondorlatos munkálkodásának eredményeképpen a Google Maps úgy…

Ez már egy jó hónapos történet, csak eddig nem akartam említeni, mert vannak rokonaink és barátaink, akik úgy vélhették volna, hogy személy- és vagyonbiztonsági szempontból talán nem a legmegfelelőbb helyen tartózkodunk. Most már viszont a kambodzsai kaland múlt idő, úgyhogy (Thaiföld irányából…

Az I. részben megismerhettük Az Alapító változatos életútjának egyes részleteit. Most arról szeretnék mesélni, hogy valójában mit is csinál a Marine Conservation Cambodia. Sok mindent. Az alapgondolat az, hogy a tengerrel úgy általában, ezen belül a kambodzsai vizekkel…

Nem lehet tovább húzni, belátom. Nézzük hát, mi is ez a kambodzsai dolog. Arról már röviden beszámoltam itt, hogy a világ legfaszább állásinterjúját követően alkalmazásba léptem a Marine Conservation Cambodia (MCC) nevű szervezetnél. Most elmesélem, hogy mit is csinálunk,…

Mindennek így kellene mennie. Tehát leléptünk Indiából (erre még nyilván vissza kell térni) és két hét malajziai turistáskodás után megérkeztünk Kambodzsába, amiről csupa jót hallottunk eddig. Jó hírét mindjárt az érkezéskor megerősítette az ország. Azt tudtuk, hogy a…

süti beállítások módosítása