Ez már egy jó hónapos történet, csak eddig nem akartam említeni, mert vannak rokonaink és barátaink, akik úgy vélhették volna, hogy személy- és vagyonbiztonsági szempontból talán nem a legmegfelelőbb helyen tartózkodunk. Most már viszont a kambodzsai kaland múlt idő, úgyhogy (Thaiföld irányából közelítve Vietnam felé) nyilván semmi bántódásunk nem eshet.

Na. A múltkor itt elmeséltem, hogyan harcol az MCC az illegális halászok ellen. Örömmel jelentettem, hogy ez milyen nagyon eredményes tevékenység. Azt hiszem, elkiabáltam.

Kezdődött azzal, hogy átszervezték a helyi halászati hatóságot. A mi körzetünket, Kep tartományt leválasztották a szomszéd Kampotról és ezzel azt a mukit, aki rendszeresen kijárt hozzánk a szigetre segíteni, a csinos AK-47-esével, helyettes vezetővé léptették elő.

Nagy volt az öröm: mostantól aztán hú de fasza lesz minden! Vonóhálós halász a közelbe sem jön majd, ha meg mégis megpróbálja, Niet emberei jól lelövik, aztán letartóztatják, a hajóját meg elkobozzák, elsüllyesztik és a helyét sóval szórják be, a világ épülésére. A realitás ezzel szemben az, hogy a váltás óta nemhogy Niet-et, de egyetlen beosztottját sem láttuk. Amikor pedig Paul a saját szakállára nekiállt járőrözni, szóltak, hogy egy időre ezt jobb lenne felfüggeszteni. Úgyhogy egy darabig nézte a partról az egyre pofátlanabbul dolgozó halászokat, őrjöngött a Facebookon és értelmetlen mítingekre járt. Aztán egy ponton elvesztette a türelmét és ismét odavágott. Eleinte ment is ez, mint a régi szép időkben, elzavargattak hajókat és begyűjtöttek mindenféle felszerelést. Csakhogy – valószínűleg – a halászok megfelelő politikai támogatással rendelkeznek és ezt tudják is, úgyhogy február 14-én éjjel ellentámadásba lendültek. Néhány hajó, feltehetőleg provokatív célzattal, egészen közel jött a szigethez, úgy 200 méterre. Amikor aztán három tagú flottánk kifutott, hirtelen előbukkant a sötétből még vagy öt ellenséges bárka és megkezdődött a tánc. Mi a szigetről figyeltük és csak annyit észleltünk, hogy hatalmas zaj kíséretében fények cikáznak. Ami valójában történt, az az, hogy a halászok összehangolt támadást indítottak. Kőzáport zúdítottak a hajóinkra, molotov-koktélokat dobáltak (bár meg kell jegyezni, egyik sem működött) és megkísérelték a saját hajóik orrával betörni a mieink oldalát. Ez utóbbi törekvésük sikerre is vezetett a legkisebb hajónk esetében. Éppen csak sikerült partra rángatni, mielőtt konkrétan elsüllyedt volna.

Egyikünk sem érezte lehetetlennek, hogy ezek a gyökerek megostromolják a szigetet, ezért Paul riasztotta az ott állomásozó két rendőrt, akik alapból korrupt szarháziak és mindent megtesznek annak érdekében, hogy bennünket akadályozzanak. Most azonban valószínűleg betojtak, úgyhogy kapták az egyenruhájukat és a géppisztolyaikat és kimentek intézkedni. Azonban az addigra teljesen begőzölt halászokat a hatóság jelenléte sem hatotta meg és úgy gondolták, csak meglékelik a maradék hajókat is. Erre viszont, nyilván önvédelmi motivációtól indíttatva, a rendőrök olyat tettek, amire valószínűleg a Vörös Khmerek kipicsázása óta nem volt példa a körzetben: lőttek. Leadtak pár sorozatot, főleg a levegőbe meg a vízbe. Ezt azért a partról figyelni némileg nyugtalanító volt. Pár, még csak tizenéves önkéntes legott el is kezdett rohangálni a dzsungelben, fedezéket keresve. Mondjuk, volt miből választani.

Az egyik anyukát is felhívta, ő meg azt a szervezetet, amelyik kiközvetítette ide a srácot. Az ügyeletes természetesen Pault csörgette, hogy hát úgy hallotta, sorozatlövő fegyverekkel harcolnak a szigeten és ha így van, az szerinte nincs jól. Paul megnyugtatta, hogy ugyan, a szigeten nem lődöz senki. Ez elég is volt a lelkes dolgozónak és ad acta tette az ügyet.

A csatáról készült egy kis videofelvétel is. Jól visszaadja a kellemes atmoszférát. 0:36-nál látszik, ahogy az egyik halászhajó belerongyol a miénkbe, és utána jönnek a lövések, majd pedig az, ahogy az ellenség fullgázzal menekülőre fogja ettől.

Az eset másnap a The Phnom Penh Post címlapjára is vergődött. Kicsit szépítettek a történeten, hogy hát mi csak a csillagokat mentünk nézegetni, oszt ezek a gonoszok jöttek. Azért ez nem egészen így történt. A cikk azzal fejeződik be, hogy a hatóság vizsgálódik. Na, ez olyan jól sikerült, hogy bár pontosan tudják kik voltak, hol laknak, hol parkolnak a hajóik, sem akkor sem azóta nem történt, írd és mondd, semmi az ég világon. Se letartóztatás, se kártérítés. Sőt, nem telt el több, mint három nap és megint ott voltak és amikor Paul megpróbált kimenni, szólt a hatóság, hogy ha megteszi, őt fogják őrizetbe venni.

Nagyon rossz nézni azt, ahogy Paul kínlódik. Megpróbál politikusokkal smúzolni, azok elteszik a lóvét meg az ajándékokat, elfogadják az ingyenes lakomákat a szigeten, vigyorogva fotózkodnak együtt a "Keep Kep Clean Day" során, aztán amikor viszonozni kéne mindezt, szarnak rá. Nélkülük, külföldiként, tenni nem lehet semmit, sőt, ha nagyon ugrál, még a sziget koncesszióját is elvehetik vagy akár az országból is kirúghatják, hiszen ehhez nem kell mást tenni, mint elutasítani a következő vízumhosszabbítási kérelmet. Nem Paul lenne az első, aki így jár. A korrupció, ötvözve az ostobasággal és a rövidtávú politikai gondolkodással (ki a helyi választó, a halász a családjával vagy a külföldi környezetvédők?) ismét győzött. Szomorú ez, nagyon szomorú, de nem meglepő. Úgyhogy szerintem ez nem csupán egy elbukott ütközet, hanem egy elvesztett háború. Mementóként ott marad a kis hajó, mert forráshiányból kifolyólag azt megjavítani senki nem fogja.

De mi ezt már nem nézzük végig.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.