Most essen szó a sziget infrastruktúrájáról. Úgy is mondhatnám, idegenvezetés, mely nem nélkülöz néhány bennfentes részletet sem. Megijedni nem kell, sok a kép és nem olyan sok a szöveg. Van is itt egy kis rendőrőrs, három kivezényelt biztos úrral (alias léhűtő, korrupt köcsög), nyilván…

susegad 2016.04.22. 08:06

Élet a szigeten I.

Ezzel tartozom, mégiscsak eltöltöttünk közel másfél évet a szigeten (ahová úgy kerültünk, ahogy itt leírtam). Ismerkedjünk meg először a hely természetföldrajzával. Neve tehát  Koh Seh, ami Ló-szigetet jelent, de gonosz elmék fondorlatos munkálkodásának eredményeképpen a Google Maps úgy…

Ez már egy jó hónapos történet, csak eddig nem akartam említeni, mert vannak rokonaink és barátaink, akik úgy vélhették volna, hogy személy- és vagyonbiztonsági szempontból talán nem a legmegfelelőbb helyen tartózkodunk. Most már viszont a kambodzsai kaland múlt idő, úgyhogy (Thaiföld irányából…

Nos akkor, ígéretem szerint, a csikóhalakról. (Előzmények itt és itt.) A csikóhal egy veszélyeztetett faj. Természetesen emberi tevékenység okán. Ez a tevékenység pedig az evés, de nem ám csak úgy, mert finom, nem. Döntő többségük a hagyományos kínai gyógyászat…

Az I. részben megismerhettük Az Alapító változatos életútjának egyes részleteit. Most arról szeretnék mesélni, hogy valójában mit is csinál a Marine Conservation Cambodia. Sok mindent. Az alapgondolat az, hogy a tengerrel úgy általában, ezen belül a kambodzsai vizekkel…

Nem lehet tovább húzni, belátom. Nézzük hát, mi is ez a kambodzsai dolog. Arról már röviden beszámoltam itt, hogy a világ legfaszább állásinterjúját követően alkalmazásba léptem a Marine Conservation Cambodia (MCC) nevű szervezetnél. Most elmesélem, hogy mit is csinálunk,…

süti beállítások módosítása