Nos akkor, ígéretem szerint, a csikóhalakról. (Előzmények itt és itt.)

img_9464copy.jpg

A csikóhal egy veszélyeztetett faj. Természetesen emberi tevékenység okán. Ez a tevékenység pedig az evés, de nem ám csak úgy, mert finom, nem. Döntő többségük a hagyományos kínai gyógyászat áldozata és mint gyógyszer összetevő végzi. Nekem nem tisztem kultúrákat meg gyógymódokat megítélni, nincs rá erkölcsi alapom. Valószínűleg egy egész világvallás szontyolodik el, midőn mondjuk abált fejhúst fogyasztok, tormával. Na de azért az, hogy az egyéb összetevők mellé darált csikóhal gyakorlatilag mindent gyógyít a torokfájástól az impotenciáig, akkor is egy hipergalaktikus, ótvaros nagy baromságnak hangzik, én azt hiszem. A probléma az, hogy ők nem hiszik ugyanezt. Ebből adódóan a csikóhalakra komoly kereslet van, ami ráadásul növekszik a kínai lakosság számbeli és gazdasági gyarapodásának köszönhetően. Ahol pedig kereslet van, ott megjelenik a kínálat is, ugyebár. Tehát Délkelet-Ázsia összes vizeiben halásszák szerencsétleneket és a fogást, igen tekintélyes darabáron, egyből küldik is Kínába. Ott aztán egyes, erre specializált piacokon, a szó legszorosabb értelmében milliószámra árulják őket, szárított, darálásra előkészített állapotban. 

images.jpg

A tengerben meg jószerivel már nem maradt belőlük. Éppenséggel védett, de hát az itt pont annyit jelent a gyakorlatban, mint a halak magasfeszültségű árammal való agyonverésének tilalmazása. És hát az ázsiai agy nagyon kreatív, kifejezetten csikóhalra specializált módszert fejlesztettek ki. Egy kis hajóra felszerelnek egy háztartási gázpalack és benzinmotor házasításából létrehozott kompresszort, ami sűrített levegőt állít elő.

11390070_10206992161302096_1968840054646374816_n.jpg

A muki felölt egy kb. 15 kilós ólomövet és egy búvármaszkot, a csövet csak úgy natúrban bekapja...

images_1.jpg

oszt lemegy a fenékre sétálni és gyűjtögetni.

diving.jpg

A biztonság kedvéért persze visz magával szigonypuskát is (a húr ezernyi befőttesgumiból készül), hogy ha netán találna még valami járulékos élőlényt, azt is gyorsan felnyársalhassa.

Szegény csikóhal könnyű préda, mert ha nagyon rohan, talán fél métert is megtesz két perc alatt, úgyhogy egyetlen túlélési technikája a rejtőzködés. Némi kiképzéssel és gyakorlattal azonban az emberi szem számára fellelhető marad és hopsz, már bent is van a zsákban.

1517401_10206346439399452_1251043871924157758_n.jpg

Az MCC persze teszi, amit szokott, ha ilyen halászokat lát, elkergeti őket és lehetőség szerint előtte elkobozza a felszerelésüket. Sok-sok jól használható cső, háló, tartály és rengeteg ólom került már így a szigetre. Ezen kívül zajlik egyfajta tudományos jellegű felmérése is a környékbeli csikóhal populációnak. Ennek legújabb eleme a csikóhal tetoválás. Ez abból áll, hogy a fellelt példányokat egy kis injekciós tű segítségével négy helyen meg kell jelölni, méghozzá színkódosan. Ezek a pöttyök aztán ibolyántúli fényben lesznek láthatóak. Így - hasonlóan a madarak meggyűrűzéséhez - követhetővé válik az egyedek mozgása, sőt (elvileg) még a piacon is meg lehet majd mondani, hogy honnan származik az áru. Egyelőre, megfelelő kiképzés híján, én ezt még nem csinálhatom, de nagyon szeretném, annyira kúl.

Na.

Azt remélem tudtátok, hogy a csikóhal a megvalósult feminista álom. Mivelhogy a csóri hím lesz terhes, bizony.

4276028380_48e555d872.jpg

Ha már itt tartunk, imádom, ahogy a helyi legények kimondják e lény angol elnevezését (seahorse). Ők szeretik ugyanis leharapni a szó végi hangokat, úgyhogy a sehorse szó valahogy úgy hangzik, hogy "szíhór", "sz" nélkül. Márpedig a "hór" (whore) azt jelenti, kurva. Úgyhogy remekül szórakozom ha találnak egyet, és felfokozott hangulatban beleüvöltik a világba: TENGERI KURVA!!

Engedjétek meg végül, hogy elmeséljem Paul egyik kedvenc, kapcsolódó történetét. Jött egyszer egy szimpatikus bangladesi fiatalember, hogy ő még nem merült soha, de a lehető leghamarabb divemaster akar lenni. Készségesen tudatta az elhatározás okát is. E szerint ő egy nagy folyó mellett él hazájában, amely folyó a monszunban mindig igencsak megárad és a környéken sok hajó süllyed el. Namost ha ő megtanul jól merülni, akkor az áradás elvonultával le tud menni és össze tudja gyűjteni a túlélők és elhunytak hátrahagyott értéktárgyait. Magyarán ő professzionális, víz alatti hullarablónak készül, ehhez szeretné megkapni a szükséges kiképzést. A széles értelemben vett család össze is dobta erre a pénzt, mintegy befektetésként. Ez a konkrét specialitás a PADI kínálatában egyelőre nem lelhető fel, bár ha abból indulunk ki, hogy van zombi apokalipszis specialitás tanfolyam (most nem én viccelek!), akkor ilyen is lesz, amennyiben van rá fizetőképes igény. Naszóval a hullarabló-jelölt haladt szépen a tanulmányaival és ezenközben, mintegy mellékhatásként, megismerkedett a tengeri élővilággal is. Mondta mindig, hogy szeretne már végre "seahorse"-t látni. Aztán amikor ez végül összejött neki, akkor rá kellett döbbennie, hogy - bármennyit is álmodozott erről - ezt bizony nem lehet meglovagolni, még egy fénykép erejéig sem. Ezt hatalmas csalódáskén, sőt egyenesen átverésként élte meg, olyannyira, hogy összepakolt és eltűnt örökre, mit sem törődve leendő hivatásával.

zombieapocalypsediver-409x409.jpg

Legközelebb arról, hogy hogyan is éldegélünk itt. Előtte azonban kényszerszabadság lesz, mert kajakra lerúgtam egy akkora medúzát, mint egy görögdinnye és egy darabig most nem tanácsos vízbe mennem.

photo1262.jpg

Úgyhogy most egy kis utazás következik, megnézzük Angor Watot, meg ilyenek. Sosem árt megtörni az egyhangúságot.

A bejegyzés trackback címe:

https://papucsallat.blog.hu/api/trackback/id/tr237781528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monyók Gabi 2015.10.23. 17:20:00

Hát tudod imádom az írásaidat!!szívom magamba

Jonathan Zoltán Kneip 2016.05.02. 16:47:23

Nagyon viccesek vagytok ott a szigeten..
Remélem sikerül a "csikóhal populáció nyomkövetés"-project, és sokak merítenek belőle, hogy fennmaradjon e kedves kis tengeri élőlény.. ;)
süti beállítások módosítása