A korábbi részben (itt) felvázoltuk az alaphelyzetet, hogy tudniillik miért is és milyen körülmények között történik Indiában (Goán) úgy a párkeresés, ahogy. Most arról lesz szó, hogy hogyan is.

2.   Aki keres, talál

Először is megszondázzák a családot, hacsak le nem zsírozták már a bulit mondjuk a gyerek 4 éves korában. Persze a családnak csak az az ága jöhet szóba, amelyikkel éppen nem halálos ellenségek valamilyen öröklési vita folytán. Ha innen akad kereslet a portékára, az a legjobb, mert - miként ezt nekem részletesen kifejtették egyszer - akkor a vagyon egyben marad és ennél fontosabb nincs, ezt bárki könnyen beláthatja. Nyilván minél közelebbi a rokonság, annál kedvezőbb a tranzakció kimenetele, úgyhogy unokatestvérek összeboronálásától sem riadnak vissza, bátran vállalva az esetleges következményeket.  Azért tudom ezt, mert a szomszédunknál pontosan így történt. Külön öröm lehetett, hogy még az ara nevét sem kellett megváltoztatni, a már meglévő családi kötelék miatt addig is úgy hívták, mint újdonsült férjét.

Ha a családban nincs az elvárásoknak megfelelő jelölt, jöhet a hirdetés. Ezt, félreértés ne essék, többnyire szülők a szülőknek adják fel, nehogy má' helytelenkedés legyen a vége. Manapság, ahogy terjed az internet használata, azért ez a szabály némileg felpuhulni látszik, de ez persze csak azt a törpe minoritást érinti, amelyiknek van hozzáférése az online világhoz. A többieknek marad a jó öreg, nyomtatott sajtó.

A hirdetés talán legfontosabb eleme a kaszt pontos megjelölése, amely rendszer ebben, a törvény előtti egyenlőségen alapuló alkotmányos demokráciában, természetesen nem étezik. Erre az újságokban - spórolandó a drága betűvel - kódokat alkalmaznak, az internetes felületeken viszont már legördülő menü segíti a választást. Az alábbi a rendkívül polkorrekt elnevezésű Assisted Matrimony oldalról való és itt csak a lista eleje látható. Nem tudtam megszámolni sem, biztosan 100 feletti a lehetőségek száma. Gondolom nem bánjátok, hogy fent hagytam egy "Relationship Manager" képét sem, akinek nagyon biztonságos a keze.

Matrimony 3.JPG

Külön érdekesség, hogy megkülönböztethetünk 19 keresztény kasztot is, kezdve az újra születettektől.

Matrimony 4.JPG

És akkor álljon itt pár teljes hirdetés, feladóra való utalással (created for daughter/son), kaszttal, vallással, anyanyelvvel - megannyi fontos szemponttal:

Matrimony 1.JPG

Matrimony 2.JPG

A jelentkezők körét ezután shortlist rendszerben szűkítik. Itt egyéb, a hirdetésben még meg nem jelenő tényezők is kiemelt szerepet kapnak, például, hogy mennyi a várható hozomány, vagy - boltos ismerősünk esetében - a menyecske alkalmasnak látszik-e az üzletben történő besegítésre. Liberális felfogású szülők esetén előfordulhat akár az is, hogy az ifjú a másik felet megtekintheti, netalán véleményt is nyilváníthat saját házasságkötése kérdésében, ad abszurdum ezt figyelembe is veszik.

Ez, mondjuk, az alábbi cikket jegyző idős úrnak nem jött össze, de nem tűnik szomorúnak ettől, sőt kifejezetten a dolog "régi, nagyszerű" intézési módját propagálja. Újságban, 2010-ben. Akit érdekelnek a részletek, rákattintással olvasható méretben is láthatja. A lényeg annyi, hogy a bácsi elmeséli, hogy milyen fasza is volt, amikor ő még azt sem tudta, hogy házasodni készül, egyszer csak hazarendelték táviratilag és két nap múlva az eljegyzésén találta magát. Szót ejt arról is, hogy először a nővel nem is találkozhatott, csak a a bátyjával. De mivel az világos bőrű(!) és csinos volt, gondolta, biztos a csaj is az. Úgy tűnik, a szerző már akkor metroszexuális volt, amikor ez még nem is létezett.

Match making the grand old way.jpg

Legütősebb érve az utolsó bekezdésben szerepel, eszerint a széles körben "megszervezett" házasságon alapuló indiai rendszerben a világon a legalacsonyabb a válási ráta, nem úgy, mint az USA-ban vagy Oroszországban. Nem szeretném az általam beígért következő részeket spoilerezni, de élek a gyanúperrel, hogy a válások valóban kis számában Indiában egyéb társadalmi-kulturális tényezők is szerepet játszanak, nem csupán az, hogy a szülők által alapvetően gazdasági megfontolások mentén összerakott kapcsolatban élni kéjmámor.

Ha véget ért a többfordulós kiválasztási procedura, akkor (hinduknál) jön a pap és megvizsgálja az előterjesztést asztrológiai szempontból. Ha a csillagok állásából ő azt olvassa ki, hogy az egyébként még oly jól előkészített frigy nem lesz kóser, akkor nincs lakodalom és kezdhetik újra. Bár nem tudom, hogy az eljárás költség- és időigénye miatt esetleg nem lehet-e a csillagok járását némi, a pap útján felajánlott adománnyal befolyásolni. Ha viszont smakkolást olvas ki a szakember az adatokból, akkor megmondja a házasságkötés kívánatos időpontját. Óra-percre. A már említett boltos csávó például - emlékszem - 11 óra 52 perckor volt kénytelen kimondani a boldogító acha-t vagy mit.

Innentől az élet csupa kacagás, de erről a következő részekben.

 

 
 
 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://papucsallat.blog.hu/api/trackback/id/tr215509024

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása