2016.04.30. 12:46
Élet a szigeten II.
Most essen szó a sziget infrastruktúrájáról. Úgy is mondhatnám, idegenvezetés, mely nem nélkülöz néhány bennfentes részletet sem. Megijedni nem kell, sok a kép és nem olyan sok a szöveg.
Van is itt egy kis rendőrőrs, három kivezényelt biztos úrral (alias léhűtő, korrupt köcsög), nyilván határvédelmi okokból. Ezt ők úgy értelmezik, hogy maximálisan segíteni kell a külföldi látogatókat. Ennek megfelelően a Vietnamból érkező, ráadásul illegális technológiát használó halászokkal kaspcsolatos adminisztráció igen gördülékeny: csak kikötnek a rendőröknél, leteszik a baksist - ami sokszor nem is pénz, hanem egy pár láda sör vagy néhány karton cigi - és már mehetnek is kifogni az utolsó kambodzsai halat, miután agyonütötték azt árammal.
Közvetlenül a rendőr-öböl mellett helyezkedik el a szellemfalu. Igazából ez pár vityilló, amit a halászok napközbeni pihenésre használnak, de ha nincsenek ott, tényleg elég kísérteties. Van, aki fél a helytől.
Külön, hogy úgy mondjam, bukét ad az egységnek az a tény, hogy a kutyák felfedezték, hol végzi a halászember a szükségét, és mivel eb szempontból - úgy látszik - ez vonzó, rendszeresen belefetrengtek a szarba, minekutána négylábú bűzbombaként tértek vissza jobb sorsra érdemes körünkbe. Igen.
Ettől eltekintve a sziget lakatlan, pontosabban nincs ott más, csak az MCC személyzete és vendégei. A birtok hat lakókunyhóból, egy “main bungalow-ból” és egy búvárcucc-raktárból áll.
Van itt még elszórva vagy öt bunker mindenfelé a dzsungelben, egy meg konkrétan az MCC falu közepén.
Elbontani nem lehet, a hadsereg tulajdona, ezért aztán ki van téve szegény a kreatív hasznosításnak. Teteje egy kis szentély füstölőkkel, belül néha tárolnak valamit, egy ideig pedig ott lakott és költött a tyúkanyó, amíg a kutyák ki nem nyírták teljes családjával együtt. Legutóbb pedig egy nyolc fős angol társulat találta ki, hogy a búcsúestéjüket leginkább egy bunker rave party tenné emlékezetessé. Fel is díszítették, belámpázták, ami azért jó, mert távozásuk után senkinek nem volt érkezése mindezt elbontani, így a bunker azóta is minden éjjel kísértetiesen világít, miként ha egy még mindig harcoló Vörös Khmer egység múlatná ott idejét.
Az egyik kalyibát mi megkaptuk kizárólagos használatra. Neve Starfish, címünk tehát innentől a következő volt: Starfish Bungalow, Koh Seh, Kep Province, Cambodia. Nem mintha járna ide a postás. Alább megfigyelhető, hogy viszonylag elfogadható a fekvése.
Teteje nád, az oldalelemeket pedig függöny helyett falnak hívni ordas hazugság lenne. Így legalább ágyból lehetett napfelkeltét nézni, és a szélerősség megállapítása sem igényelte a kunyhó elhagyását. Ha ugyanis erősebben fújt, a falra vagy mire aggatott könnyebb tárgyak lobogni kezdtek. Ezeknek a függőlegessel bezárt szöge adott módot az időjárási helyzet további pontosítására.
Eredetileg semmi más nem volt a kunyhóban, mint két emeletes ágy, betonpadlóval, úgyhogy jelentős csinosításra szorult..
Készítettünk polcokat...
... asztalos munkásságom csúcsteljesítményeként kiegészítést az egyik ágyhoz, hogy elférjen rajta egy dupla matrac...
... vettünk szőnyegeket, és dekoráció is került a falra. Karácsonykor meg a budiajtóra.
A legfontosabb előrelépést azonban kétségkívül az jelentette, hogy újítottunk a teraszra egy hűtőládát és innentől kezdve (a konyhából külön engedéllyel hozott jég felhasználásával) 24/7 állt rendelkezésre hideg sör. karnyújtásnyira a függőágytól.
Kriszta meg a gyerek tejet, gyümölcslevet és hasonló felesleges dolgokat is tárolt benne, de ez szerencsére nem vezetett konfliktushoz, lévén az eszköz kapacitása megfelelő volt.
Tartozott az egységhez egy úgynevezett fürdőszoba. Ennek felszerelése mindössze egy klotyóból és három hordóból állt. Ezek közül egyben sós víz foglalt helyet a WC leöblítése céljából, kettőben pedig édesvíz, a szigetlakó testének lemosása végett. Az egyik hordót gyorsan kiraktuk, ugyanis amiatt nem lehetett rendesen felnyitni a WC tetőt, ami sok tragikomikus kényelmetlenséget okozott, valamint ahhoz vezetett, hogy idővel a műanyagból készült termék eltörött.
Sós vizet értelemszerűen a tengerből szivattyúznak, az édesvíz forrása pedig a 250 ezer literes esővízgyűjtő. Ez utóbbi egyébként a sziget egyik legsúlyosabb problémája, minthogy e trópusi területen a csapadék tömbösítve érkezik: 3-4 hónapig esik, mint állat, utána meg semmi. El is fogyott hát a víz úgy márciusra.
Rendelni lehetett volna ugyan, de az drága, úgyhogy onnantól kezdve a hajó, valahányszor kiment a szárazfölde, hozott 600 liter vizet, 30 literes kannákban. Aztán ezt kellett beosztani.
A minden igyekezetem ellenére egyre lepusztultabb búvárcucc és a (benzinmotoros) kompresszor egy külön kis épületben foglal helyet, ami egyben az illetékes szakember lakása is. Mondjuk ez sem több, mint egy bádog tákolmány, de végső soron mindegy, az eső nem esik bele, a patkányokat és a skorpiókat meg amúgy sem lehetne kívül tartani. Előbbiek magára a felszerelésre, utóbbiak a búvárra károsak, ha mondjuk a mellényben rejtőzve vízközben nyakon csípik.
Itt is sok munkát tettem a szépítésbe, pl. létrehoztam ezt az elengedhetetlenül fontos tájékoztató feliratot:
A khmer személyzet fennmaradó része vagy a hajók valamelyikén alszik, ha beosztása ezt igényli, vagy sátrakban. Akartak volna még kunyhókat építeni, de ezt nem engedélyezték, ezért ez a sajátos megoldás.
Áramot a generátor szolgáltat, amit naplementekor rántanak be és megy hajnalig. Nap közben csak akkor van delej, ha éppen vizet pumpálnak, a világ minden más részén is uralkodó szokással összhangban vasárnap reggel flexelnek, vagy mondjuk prezentáció van. Gondos tervezést igényel tehát a telefon/laptop töltögetés.
Sziget lévén rendkívül fontos szerep jut a hajóflottának. Ez három, különböző méretű hajót jelent. Némi támpontot adó elnevezésük Small-, Medium-, illetőleg Big Boat, mindegyik saját kapitánnyal és matrózzal.
Legtöbbet a közepes méretű jár, az jó búvárkodásra és a szárazföldről ellátmány szállítására egyaránt.
Sőt, igény esetén, vizisíeltetésre is, bár ehhez igénybe kell venni az egyik hűtőláda tetejét.
A kisebbik hajó szomorú sorsáról itt már beszámoltam, a nagy meg túl nagy, ezért drága használni és nem tud a mólónál sem kikötni. De ha nagynéha utazhattunk rajta, az bizony öröm és boldogság volt.
Ha úgy vesszük, vízijármű a fiúk által uszadék szemétből eszkábált tintahalvadász tutaj is. Kézzel evezve hajtják és alkalmanként nem ritkán öt kiló fogással térnek vissza.
A kényelmet tovább fokozta a hangulatos tűzrakóhely...
...a sziget egyetlen kerekes eszköze...
... a megfáradt dolgozó rekreációját elősegíteni hivatott, végtelen mennyiségben rendelkezésre álló függőágyak...
... a strandröplabda pálya...
...valamint a világos tájékoztató feliratok.
Az úgynevezett “main bungalow” foglalja magában a konyhát és a közösségi teret. Itt ettünk (naponta háromszor, amit éppen a konyhások főztek), de itt van a darts, a tévé (amiben persze adás nincs, de azért még lehet rajta filmet nézni), a hivatalos sörforrás, és az egy időben mindenki nagy örömére rendszeresen használt karaoke berendezés is.
Irodaként is használhatja a polgár, ha nem talál jobb helyet erre.
Úgyhogy elvileg ez a terepe az alváson kívüli szárazföldi létezésnek. Elvileg.
A gyakorlatról legközelebb.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.