Nemrég sztoriztam arról (itt), hogy mi módon is rendez India sporteseményeket. Nem gondolom azonban, hogy ezt a brillírozást teljesen el lehet választani a helyi populáció sporthoz, mint olyanhoz való viszonyulásától. Most amúgy is aktuális ugye, mégiscsak Olimpia. 

Gyakorlati szempontból persze az, hogy az indiai sportolók részt vesznek-e az Olimpián, lényegében közömbös, hiszen alkalmanként egynél több érmet úgyse nagyon zsákolnak. Egyéni aranyat az újkori Olimpiák történetében 1 (egy) alkalommal sikerült gyűjteni, akkor is valami fizikailag kissé kímélő lövész számban. Ne legyünk persze igazságtalanok, a csapatsportokkal sokkal jobban állnak. Gyephokiban lényegében verhetetlenek voltak, itt 8 arany jött össze, csak sajnos az utolsó 36 éve. Ez tehát 9, és ennyi. Indiának jelenleg mintegy 1,25 milliárd lakója van.

Alapigazság, hogy a versenysport bázisát a tömegsport adja. Egy olyan országban, amelynek 7500 km tengerpartja van, lehet például úszni.

 

E sport indiai változatával kapcsolatban egyébként munkám során sok érdekes tapasztalatra tettem szert. Búvártanfolyam elvégzésének ugyanis előfeltétele, hogy a tanuló képes legyen 200 métert folyamatosan leúszni, bármennyi idő alatt, bármilyen technikával. Csak hogy ne legyen már az, hogy beleesik a vízbe a hajó mellett a búvár, oszt ott fullad meg. És ezt bizony tesztelni is kell.

Vannak, akik az obligát kérdésre igenlő választ adnak és tényleg képesek teljesíteni a távot, habár egyeseknek ez meglepően hosszú időbe és elképesztő energiabefektetésbe kerül Na, ők a törpe minoritás, szerintem a teljes populáció néhány ezrelékét teszik ki.

A következő, nekem sok vidám percet szerző csoport tagjai némileg bizonytalanabb igent mondanak, vagy azt (örök kedvencem), hogy "I know basic swimming". Ők már voltak vízben és az az emlékük, hogy élve ki is kerültek onnan, erre alapoznak. Elég nagy számban valamiféle iskola tanait követhetik, lévén igen hasonlóan viselkednek. Ez talán a Waszlavik Gazember László-féle dinnyehéj-úszás lehet, ugyanis a mutatvány a következőképpen néz ki. Az alany feje és felsőtestének jelentős része kint van a vízből. Karjaival malomkörzés jelleggel, eszeveszett tempóban teker, eközben alsó végtagjaival kissé random rugdal, de úgy, hogy lábfeje és vádlija is mindvégig lehetőleg a vízfelszín felett legyen. Ez nem csak esztétikus, hanem hatékony mozgássorozat is. Az kell legyen, ugyanis kivétel nélkül minden esetben a 20-40 másodperc közötti zónában abbahagyja, majd - ha a medence fala vagy valaki más nincs a közelben - elsüllyed. A másik következmény, hogy - az ortodox elvárásokkal szöges ellentétben - a basic swimming kivitelezése során a wanabe búvár általában hátrafelé halad, habár arra sem sokat.

És végül itt van a piramis alapja, a nagy tömeg. Ők nem csak hogy nem tudnak úszni, és - ellentétben az előző csoport tagjaival - ezzel tisztában is vannak, de egyenesen rettegnek a víztől. Az ő fejükben ez a Földön létező legveszélyesebb közeg, hiszen már a nagyi is azt mondta, hogy jó messzire el kell kerülni. Mindez azonban esetenként nem tartja vissza őket attól, hogy nyílt vizeket látogassanak meg, sőt - horribile dictu - búvárkalandba bocsátkozzanak. Ez utóbbihoz az elszánást leginkább persze az biztosítja, hogy elkészüljenek végre azok a bizonyos fotók, amelyeket aztán fel lehet tenni a Facebookra, az ismerősök irigységének kiváltása végett. Arról, hogy ők, vagyis a Tipikus Indiai Búvár Identitások, miszerint TIBI-k hogyan is csinálják ezt, korábban már részletesebben írtam itt. Nem dicsekvésből mondom, de én két TIBI-t is képes vagyok kordában tartani egyszerre.

Ha nem merülés a cél (amire amúgy is csak egyszer az életben kerül sor), akkor szép óvatosan, a sekélyben nyomják, mégpedig - fürdőruha híján - adekvát száriban, öltönynadrágban vagy (irgalom atyja, ne hagyj el!) alsógatyában.

• 
• 
• 

Ha pedig sznorizásra (légzőcső és maszk segítségével a felszínről nézegetésre) vállalkoznak, akkor a biztonság terén nem kötnek semmilyen kompromisszumot. A fél méteres vízben sem.

Ennek a remek helyzetnek utazásaink során volt egy igen kellemes hozadéka. Mégpedig az, hogy amikor a még csak 4 éves, szőke gyerekünk arcát akarták a helyi mámik csipkedni a szálloda medencéjében, elegendő volt csupán a mélyebb részekbe visszavonulni, oda senki nem merészkedett utánunk.

Egyéb sportokról legközelebb.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.