susegad 2013.08.16. 15:13

Vissza a menőbe

Visszatértünk Papucsországba. Persze nagy változást ez nem jelent, hiszen az utóbbi időszak magyarországi időjárása ugyancsak kihozta belőlünk a papucsállatot. Konkrétan itt most hűvösebb van.

Kicsomagoltunk, megpróbáltuk ismét beindítani mindazt, amit két hónapra itt hagytunk a monszun martalékául. Nem működött az internet, a robogó, a villanykörték fele, az inverter (átmeneti áramforrás), egy laptop és a hűtő sem. Utóbbi komoly fejfájást okozott, mert telekommunikáció, közlekedés, világítás nélkül könnyű élni, de hideg sör nélkül nem. Probléma megoldva, most meg a hideg sör okoz komoly fejfájást.

De most nem erről szeretnék mesélni, hanem egy kissé szürreális hétvégéről, Zalában. Hajlott koromnál fogva én még voltam sorkatona, történetesen ott. Az emlékek súlyától ennyi idő elteltével sem tudtam tökéletesen szabadulni és néha felrémlik előttem a "gyalogfészer" vagy a "kalempájszmadár" szó, Bánhegyi főhadnagy orcája vagy Hagyárosbörönd falutáblája. Nem hiszek én helyek különös kisugárzásában vagy ilyesmiben, de tény, Zala ismét hozta az elvárhatót.

Azzal indult, hogy kedves barátaink meghívtak bennünket a Kis-Sziget fesztiválra. Ez - különös egybeesés - Kissziget községben kerül megrendezésre (miként pl. a hat lakosú Kánban a Káni Filmfesztivál). Két nap, neves fellépők, mindez ingyen, merthogy a polgármester rockzenész.

Kissziget.jpg

Barátainknak pedig éppen ott van háza. Ez visszautasíthatatlan ajánlat.

Volt némi apropó, úgyhogy, megfejelve a hétvégét, mi már szerdán a lovak közé csaptunk. Találtam egy welness hotelt a világhírű Gosztolán, Kissziget tőszomszédságában, ilyenben még úgysem voltam, úgyhogy lefoglaltam egy csomagot. Ennek neve Szívek Szállodája volt, bizony. Úgyhogy részletekről nem lenne ildomos mesélnem. Legyen elég annyi, hogy kisvonatozás is volt.

Kisvonat.jpg

Pénteken kijelentkeztünk, és meglátogattuk Lentiben a strandot. Node ez nem sima fürdő ám, hanem Szent György Energiapark is egyben. Kérem szépen, itt energiavonalak metszik egymást, köztük a híres Szent György is, és mivel köztudottan a Kárpát-medence alatt a földkéreg vastagsága fele az átlagosnak, úgy fel lehet töltekezni földenergiákkal, hogy ihaj. Az ismertető szerint a kellő hatás eléréséhez javallott a hely többszöri felkeresése. Véletlenül éppen úgy alakult viszont, hogy a kereszteződés pontos helyét a csak belépőjeggyel látogatható létesítmény kerítésén belül lelték meg. De megéri. Én mindent beleadtam....

Feltolt.jpg

..... és lehet, hogy kicsit túl is töltöttem magam, mert aztán a kistolmácsi szabadstrand pingpongasztalán keresztül kellet az örökké megmaradó földenergiát visszacsatornáznom, hogy a többieknek is jusson.

Pingpong.jpg

Estére megtaláltuk barátainkat, megcsodáltuk a környezetet, a park méretű kertet, alapoztunk, majd nekivágtunk a bulinak. A helyszínt, nem meglepő módon, a falu határában alakították ki. Amikor éppen nem fesztiváloznak, vagyis az év 363 napján, még a nagyszínpad területe is mezőgazdasági hasznosítás alatt áll. A prioritást élvező tevékenység szabályainak megfelelően, nyilván kellő időben és mennyiségben, meg is trágyázták a földdarabot, biztosítva ezzel számunkra a 4D élményt. Másodlagos hasznosításként, a férfi populáció tudta itt a dobozos sörtől megkínzott hólyagját tülekedésmentesen ellazítani, úgy, hogy még vizuálisan sem kellett lemondani a koncertek egyetlen másodpercéről sem. A távolságot csupán a célszerűség és a jó ízlés határozta meg, magam például a fénypászma külső határától számított 2 méteres körzetet részesítettem előnyben.

És amikor beléptünk a koncertsátorba, megállt Kriszta órája. A Rock Őrületes Elefántjai - ahogy a karthagosok nevezik magukat szerényen - megállították az időt. Nem lehetett másképp. Takáts Tamás azt énekli, hogy "áruló nem leszek", Gidófalvy hülye sapkában ugrál, velem egyetemi barátok, az egyetemi csajom, körülöttünk a Mumor-Csömödér-Iklódbördöce kistérség összes rockere, kezemben sör és cigi ... tiszta 1987! Eszembe is villant mindjárt pár klasszikus, hogyaszondja "a rakenroll életforma alapja, hogy a székletben mindig legyen egy kis friss vér", vagy a PUMA (PUsztítsd MAgad) klub krédója: "Szívd mélyen a cigit, hogy sorvadjon a tüdőd, hogy legyen hely a májadnak".

Meg is lett az eredménye, úgyhogy másnap igen jól esett a csodálatos fekvésű bázakerettyei töttyös vize és fagyija.

Bazakerettye.jpg

Este aztán a Kiscsillag is megcselekedte, amit kellett. Lovasi, Kossuth-díjas zeneművész nem felejtkezett meg arról sem, hogy a közönség soraiban helyet foglaló jelentős számú kiskorú rockerré fejlődésében őt kiemelt felelősség terheli, így konferálta hát fel az egyik darabot: "A következő szám hőse akkor jön rá, hogy kilátástalan az élete, amikor nézi magát a tükörben és látja, milyen magányosan lóg a fasza".

Vasárnap viszonylag korán elbúcsúztunk, gondolván, hogy még elcsípem Balatonon a Forma 1-et. Ez nem egészen így alakult. Zala észlelhette szökési kísérletünket, ezért összeszedte minden erejét és még Vonyarcvsahegynél megpróbált megállítani minket.

Crash.jpg

Ez bizony sikerült is neki átmenetileg és egy tréler ereje kellett ahhoz, hogy - egy általam az előzményekre figyelemmel enyhe aggodalommal kísért szondáztatás után, órákkal később - kiszakadjunk a lokális mátrixból.

Ennyi kalandért idáig kellett utaznunk Indiából, de megérte. Vagy megszerettem a helyet, vagy csak a tudatmódosult állapotban az agyamba égetett parancsot követem gépiesen, de ha hívnak, ismét jövünk! Bár lehet, hogy legközelebb inkább vonattal.

**********************

Jegyzetek:

1. Gyalogfészer = esernyő

2. Kalempájszmadár = mókus

3. Én az elől haladó, zöld autót vezettem, a másik volt a barom Zala eszköze.

A bejegyzés trackback címe:

https://papucsallat.blog.hu/api/trackback/id/tr475459533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása