Van, mert a Papucsállat sem szeret mindig csak az árral sodródni. És sok szép élmény fűződik hozzá.

Talán a kevéssé hozzáértők is meg tudják állapítani a fenti képekről, hogy a vidám benzinkutas némileg unortodox helyre dugta a csinos kis töltőpisztolyát. Ennek nem a szakmai ismeretek teljes hiánya az oka, ez esetben segítettem volna neki a fejlődésben. Nem, én kértem így, és persze nem azért, hogy utána mémet csináljak belőle. Hanem azért, mert kettéhasadt a tankolásnál normálisan használt nyílást a tartállyal összekötő gumicső és ideiglenesen ezzel a "direct connection" módszerrel kellett megoldani az üzemanyag-vételezést. Ennek előzménye pedig az, hogy leszakadt a dízeltank és estében eltépte a csövet. Szerencsére a négy csavarból kettő azért még fogott, úgyhogy csak olyan 45 fokban lógott e fontos alkatrész a probléma detektálásáig ("némá', a földre folyik a dízel") és nem hullott konkrétan az aszfaltra. Nem először történt meg ez a csúnyaság, hanem pontosan harmadszor, úgyhogy nem jöttem zavarba. Lassú menetben elhaladtam a helyi szervizbe, ahol percek alatt visszabarkácsolták a tartályt és később - miután elmotoroztam érte 35 km-re - kicserélték a csövet is. Mindezért 100 rúpiát, vagyis olyan 420 Ft-ot számítottak fel. Erre mondom én azt, hogy az egy dolog, hogy nem értek az autókhoz és nem is érdekel ami bennük van, a másik meg az, hogy anyagi oldalról egyelőre nem érzek nagy nyomást az irányba, hogy ezen változtassak.

Szóval szeretett gépjárművünk egy Mahindra Bolero. Indiában született tizenkét évvel ezelőtt és mi nyolc éve fogadtuk örökbe.

Nyolc személyre van hitelesítve, de rövidebb utakra tizen is bevállalhatjuk. 2500 köbcentis motor hajtja előre és hátra. Teljesítményére vonatkozó adatok nem ismertek. Közel két tonna. Nagyon pörög, egyesben épp meg lehet mozdítani, 25-nél kéri a hármast, 70 körül meg már ötösben szeretne lenni. És mivel dízeles, ismét izzíthatok!! Ez nekem fontos. Ugyanis amikor tanultam teherautót vezetni, 28 éve, egy kiérdemesült katonatiszt volt az oktatóm. El lehet képzelni a hangulatomat, mondjuk egy februári reggel 7-kor az MHSZ Dagály utcai teherautó telepén. No, ott ülök a ZIL-ben, megérkezik a csávó, beszáll, majd köszönés és minden egyéb sallang nélkül így szól: "Na, izzíccsá bazmeg." Hát most izzítok, csupor.

Eredetileg voltak apróbb hiányosságai, pl. nem működött a kézifék, vagy álltában csepegett belőle az olaj, úgyhogy a kertben a házinéni nedvszívási célzattal kartondobozt rakott a problémás hely alá.  Nos, ezek a hibák azóta sem javultak meg, viszont legalább lettek újabbak. Gyárilag volt benne légkondi, szervókormány, elektromos ablakok és kazettás magnó, tehát - ahogy itt mondják - "fully loaded" volt. A légkondi és a magnó idővel megpusztult, a szervó meg most döglődik. Az viszont igaz, hogy vettünk mp3 lejátszót, ezzel a jármű értéke 10%-ot emelkedett.

Újabb keletű, eléggé zavaró hiba a fokozat nélkülivé vált indexkapcsoló. Ahhoz, hogy semerre se irányjelezzek, érzésre el kell találni a középállást, de mindegy is, mert a rázós úton hamarosan úgyis lekonyul és jobbra kezd villogni. Magam hajlamos lennék elsajátítani a szükséges technikát, illetve esetleg befőttesgumi segítségével rögzíteni a kart a megfelelő helyzetben, de Kriszta nem mutatkozik ennyire nyitottnak az új iránt. Megint pénzköltés lesz, alighanem.

A vásárláskor csak úgy a beszélgetés szintjén hoztam szóba a légzsákot, mert azért olyan naiv már akkor sem voltam, hogy azt higgyem, van benne. A szerkezet mibenlétét ezek után el kellett mesélnem segítőinknek, akik ezt érdeklődéssel hallgatták és jó ötletnek minősítették a dolgot. Az ABS-t ezek után nem említettem.

De fagyálló, az biztosan nem kell bele.

Kaptunk hozzá szép enteriőrt is. Volt egy Ganesha istenségünk, az az elefántfejű, a Sai Baba nevű guru képe, és a "best wishes" feliratú majom a tükrön. Ezeket eltávolítottam, de azért Ganeshát betettem a kesztyűtartóba (kesztyű, haha!), mit lehessen tudni.

Később felkerült a hátsó ablakra a gyerek neve (Andras), mert itt a mama – papa - feleség – kutya nevének feltűntetése a gépen lényegében kötelező. Volt is rajta már valami, de hát minek rohangáljunk a korábbi tulaj nagymamájának klingon írásmódú nevével az autónkon? Az viszont elképzelhetetlen volt, hogy leszedjék, és valami mást ne tegyenek fel helyette. Úgyhogy így döntöttünk. Az persze csak később tudtuk meg, hogy a helyi (konkáni) nyelven "andras" annyit tesz, mint ananász.

A szélvédő felső részére pedig felírták nagy piros betűkkel egykori barátunk cégének nevét, miszerint "AVELINA". Ezt mondjuk konkrétan nem igényeltük, de tudomásul vettük, mégiscsak a srác nevén volt a jármű egy darabig. (Közbevetőleg megjegyezném, hogy az alábbi fotón, valamint az egyik későbbi videón jól érzékelhető, hogy azért elmúlt nyolc év. Természetesen csakis az időközben jócskán kifejlődött gyermek külalakjára illetve hangjára gondolok.)

Az alkotás kisvártatva kiegészült kétoldalt egy-egy kb. tíz centis vörös rózsával. Persze ezt illetően sem tettek fel kérdést, hiszen nyilvánvaló volt, hogy mi is ezt szeretnénk. És így az optikai tuning teljessé vált. Aztán, amikor már nem voltunk annyira barátok, az AVELINA lekerült, de a rózsa maradt, a mitől szemből most úgy néz ki az egész, mint egy rohadt nagy, kockafejű csiga.

Azt is be kell vallanom, hogy mindjárt az elején túlestünk egy koccanáson. Az érintett másik fél egy ökrösszekér. Szembetalálkoztunk vele egy útfelbontásból adódó szűkületnél. Annak rendje s módja szerint dudáltam, hogy jövünk, le kéne húzódni. Erre lett is volna hely és bizonyára meg is történik – ha van rajta ember. De nem volt. A paraszt úgy megrakta szénával a szekeret, hogy nem fért fel, ráadásul nem is mellette ment, hanem utána vagy száz méterrel. A két ökör meg csak ballagott, magukat el is irányították az akkor már álló autó mellett, de hát arról már nem sok fogalmuk lehetett, hogy az általuk vontatott alkotmány tengelye kb. 20 centivel kijjebb lóg, mint az ő oldaluk. Namost ez a tárgy letépett egy darabkát jobb hátulról az egyébként igen esztétikus műanyag díszítményből. (Az érintett területről készült alábbi kép sajnos friss, tehát mintha ez így felejtődött volna...)

Szóltam volt halkan egy-két szót, amivel Kriszta nem értett teljesen egyet, a gyerek fülét kezével betapasztotta, engem pedig lényegében lefogott, amikor az őstermelő a látókörömbe került és úgy határoztam, hogy váltok vele néhány mondatot.

Lelki egyensúlyom csak azt követően állt helyre, hogy sikerült rendes dudát organizálni a gépbe. Hogy akkor már ne legyen kispálya, ez egy - szerintem - teherautóba való, háromfúvókás légkürt. A beszerelés csak annyiban okozott gondot a mesternek, hogy ez egyben egy légsűrítő berendezés elhelyezését is igényelte a motortérben. Csak úgy tudta megoldani, hogy két másik dolgot eltávolított. Az egyik a korábbi, működésképtelen duda, a másik valami más. Szögletes doboz, három (immár elvágott) dróttal és egy zöld kapcsolóval. Stratégiai helyen volt, így értelemszerűen pusztulásra ítéltetett. Biztos tényleg nem kellett már.

Ezzel elfoglaltuk méltó helyünket az országúti rangsorban. Ezt szeretném az alábbiakban ezzel az archív videóval dokumentálni is.

És még egy klip, amelyben komoly szerepet kap a duda, de ez egyben bepillantást is enged az útviszonyokba és feltűnik benne egy megszokott közlekedőtárs. Nem akarok hazudni, természetesen vannak más jellegű utak, de azért ez is egy A-ból B-be vezető közforgalmú darab. A felvételt Kriszta készítette, én észre sem vettem.

 További balesetmentes közlekedést kívánok!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.