Madárka velünk lakott. Egy felkészült ornitológus nyilván megmondaná, hogy valójában mi ez, de én nem tudom. Nekem sas. 

Esténként együtt nézelődtünk. Lehetett etetni, elfogadta.

Adtunk neki nevet is, úgy hívták, hogy Józsi. Sas Józsi. Sajnos azonban valamilyen okból az egyik nap kétszer is direktben rárepült Andrisra, talán barátkozni akart, ki tudja, mindenesetre a gyerek teljesen betojt tőle, érthető módon. Ugyanaznap hasonló történt a házban lakó angol pár nőtagjával is, neki a fejére szállt Józsi. Ez azért talán sok a jóból. Arra jutottunk, hogy ez valószínűleg egy idomított madár – bár számos vadon élő kollégája röpköd a környéken – amelyik valahogy elszabadult és most nem találja a helyét és keresi az ember társaságát (meg kajáját). Mindegy, itt így nem találhat otthonra szegény.

Az angolok elmentek, és egy állatbarát tanácsaival és zsákjával jöttek vissza, hogy majd jól rádobunk egy takarót, ha nem lát, nyugiban van (sólyom a sapkában effektus), aztán bezsákoljuk, és az állatbarát elviszi egy közeli madárfarmra és jó lesz. Hát, mondom, én is szeretem az állatokat, de ez szerintem nem fog menni. Úgyhogy kérjünk kölcsön egy jó nagy puskát, nem lehet az itt probléma, oszt lőjük le a picsába. Vagy még jobb, ha ezt szakemberre bízzuk. Az a döntés született, hogy megpróbáljuk a zsákos megoldást. Olyan másfél órát rohangáltunk viccesen a kertben és a tetőteraszon hárman, pokróccal, bottal, zsákkal és húscafatokkal, kurrogva (mert az angol kolléga valamiért azt gondolta, hogy a sas erre a hangra bukik), de Józsi ahelyett, hogy szépen megvárta volna, amíg bezsákoljuk, mindig ráugrott a kajára, felkapta és elvitte egy közeli biztonságos fára. Ott aztán szépen betolta és jött a következőért. Megpróbáltuk odakötni a csalit, de akkor meg madzaggal együtt vitte el. Kötözött sonka. Nyilván befolyásolhatta Józsi viselkedését az a tény is, hogy a háziak gyerekei nekiálltak botokkal hadonászva, ordítva kergetni a szerencsétlent, ahányszor csak meglátták. Ez a befogás szempontjából némileg kontraproduktív magatartás volt.

Mondtam is, egyetlen esélyünk, ha a röhögéstől leesik a fáról. Úgyhogy lőjük csak szépen le.

Végül humánus (animálus) megoldást találtunk. Egy helybéli vendéglős, akinek van már két madara, nagy örömmel vállalkozott arra, hogy eljön és letartóztatja. Így is lett, felmászott a fára, beszélgetett a jószággal, vitt neki ennivalót is, az meg minden további nélkül hagyta magát becsomagolni. Egy közeli étterembe költözött, gondoltuk, majd meglátogatjuk néha a sitten.

Azt hittük, itt vége, de hát az élet tovább gombolyította a fonalat.

A madár megszökött. Az angolok szerint kiszabadították jóravaló, de tudatlan („a sasnak az égben a helye”) személyek. Gazdája szerint önerőből lépett meg. A végeredmény szempontjából mindegy, visszajött hozzánk. Ennek nem örültünk. Egy helyi vállalkozó riasztás után kiérkezett és sascsapdát állított, ami (csodák csodája) működött. Ezt az eseménysort már sikerült megörökítenem, hiszen a mi erkélyünknél történt.

Sascsapda:

És maga a befogás, három lépésben:

A jószág egyébként valóban megnyugodni látszott, amikor elkapták és végre enni kapott, hiszen a megelőző napokban mi is csak negatíve kommunikáltunk vele (fél kókusz iránybahajítása, üvöltve hadonászás törölközővel) és a helyi varjak is rendszeresen megtámadták, feltételezhetően kifigyelve szegény csúcsragadozó gyámoltalan állapotát.

Nyilván nem függ össze az esettel, hogy a mi befogási kísérletünket követő napon az angol fejét bucira verte egy hávécsé. Vagy ez a Ragadozó Átka. Végül is jól megúszta, csak hat öltést tettek rá. Azt mondta, hogy az ok ismeretlen, de nem is fáj, mert ő hosszú ideig rögbi játékos volt és ezt megszokta, és jól van, és nem kell rendőr és majd … Aztán a felesége gyengéden bevezette a lakásba.

Reméljük, Józsi nyugtot talált. Mi mindenesetre úgy örültünk, hogy madarat lehetett velünk fogatni.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.