susegad 2024.02.29. 12:46

On Route 66

Több körben volt már szó a goai infrastruktúra egyes elemeiről. Itt van például a víz, a lift, a posta vagy éppen a fospumpa. Ezt a vonalat követve, most a helyi utakról szeretnék mesélni. 

A cím nem hatásvadászat, tényleg ez, NH 66 (NH=National Highway) a hivatalos elnevezése az új, szűkebb pátriánkat is átszelő országútnak. Ha egyszer elkészül az egész, le lehet majd döngetni rajta Bombaytől egészen India csücskéig, az valami 1600 km. Ez váltja majd ki a régi NH 17-est, ami keskeny, meg átmegy minden falun.

screenshot_54_1.png

Igazságtalan lenne azt állítani, hogy egyáltalán nem halad a projekt, de hát pont nálunk eddig egy 10 kilométeres darab sikeredett, ezt 2019-ben adták át. Azóta sem csatlakozik semmi hozzá egyik végén sem, úgyhogy lényegében sehonnan nem vezet sehová, de tény, hogy el lehet rajta kerülni a helyi tanyaközpontot, Chaudit.
Így néz ki a levegőből. 

375296348_341320884914020_6741748758464391627_n.jpg

Elég jó a kilátás róla, de azért rendesen legyakták vele a mangrovét meg mindent, ami a part közelében volt.

img_20220428_124525.jpg 

Azt persze nem mondanám, hogy az osztottpályás infrastruktúrát kizárólag gépjárművek veszik igénybe

 6743c00a-ccf4-4f65-acc7-10907f953e7b.jpg

vagy hogy ha mégis, akkor feltétlenül az eredeti elképzelések mentén.

main-qimg-4a5704e049e2db55284651e46ce341b5-pjlq.jpg

Ez ugyebár, baloldali közlekedés lévén, szembe jön, de legalább a saját nézőpontjából a bal savban. Az enyémből mondjuk ez a belső sáv, de hát istenem, meg kell érteni, erre rövidebb neki.

Szerencsére azonban egészen kiváló oktatóanyagok növelik a közlekedők biztonságát, amelyek bemutatják, hogy ha autóval nekimegyünk egy tehénnek, akkor akár ez is történhet

screenshot_54.png

vagy ez

screenshot_57.png

horribile dictu akár ez is!

screenshot_56.png

A tanulság az, hogy a szent jószág mindenhogyan kinyiffan, mi azonban nem feltétlenül. Bizony.

Nem kellett persze sok az új útburkolatnak, mindössze két monszun, hogy megadja magát, úgyhogy neki is álltak a szokásos toldozás-foldozásnak. Az errefelé úgy néz ki, hogy jön az aszfaltozógép és legott ráhúz a régi felületre egy újat, semmi kecmec.Nyilván nem is kapcsolódnak így a rétegek, esélyük sincs, úgyhogy ezt rendszeresen meg kell ismételni. A következmény az, hogy idővel az útpálya fél méterrel magasodik az azt környező dzsuva fölé.

 img_20220430_113313.jpg

A módszernek ugyanakkor van egy igen kellemes mellékhatása, mégpedig az, hogy a mérhetetlenül idegesítő speed breaker-ek idővel eltűnnek és csupán egy kresztábla őrzi dicstelen emléküket az örökkévalóságig vagy legalábbis a tábla szétrohadásáig.

img_20220428_123623.jpg

Ez a felépítmény ugyan nem segíti a zökkenőmentes (haha) fel- és lehajtást, de a tökéletesen megtervezett és kivitelezett csomópontok annál inkább! Ez itt például tetszés szerint le- vagy felhajtó, bár utóbbi esetben 160 fokos kanyarra van szükség, ami autóval azt is jelenti egyben, hogy mindkét sávot igénybe kell venni a művelethez..

img_20231211_142115.jpg

 Ez pedig itt már egészen szofisztikált, nem csak elegáns derékszögben csatlakozik be a gyorsforgalmi útba, nem csak szilárd burkolatú de még gyönyörűen kimunkált körforgalom is van hozzá.

img_20191210_132033.jpg

Épült az új út alá egy szép aluljáró, itt is van körforgalom. Az alábbi képeken ennek evolúciója követhető nyomon és egyben az is, hogy mennyire ment át, hogy egyáltalán mire (lenne)  való.

img_20191204_152405.jpg

img_20191204_152410.jpg

img_20220428_142622.jpg

És hát itt vannak kedvenceim, a táblák és az azokon olvasható feliratok. Ezek - ha már a fekvőrendőrök nem tudják többé - mindig feldobják az utazást.

Ez még nem goai, de annyira szép, hogy nem tudom nem megmutatni.

confused-directional-signs-twicsy_com_img_603e2beb66c6d.jpg

A többi innen, a környékről.

Ez egy valóban bölcs mondás, csak az a kár, hogy az átlag helyi poluláció csupán a mondat első felét volt képes értelmezni és elsajátítani, az viszont készségszinten

img_20220428_122825.jpg

Ovetake. Majdnem összejött a címfestő kisiparosnak.

img_20191210_132254.jpg

De mivel így van kint vagy három éve, nyilván az illetékesek is ismerik a kulcsmondatot, amellyel bármilyen munkafolyamat, bármely stádiumban, végleg lezárható, miszerint "jóvan az úgy bazmeg". 

Nahát ez egyenesen imádom. Felteszem, a szokásos "don't drink and drive" túl unalmas volt a mesternek, ezért helyette ezt alkotta. 

img_20220428_124001.jpg

Ez ugyebár, ebben a formában, azt jelenti, hogy ne keverjél alkoholt vezetés közben. Ahányszor elmegyek mellette, annyiszor tűnik fel lelki szemeim előtt egy kormánykerék mögött shaker-t rázó, csokornyakkendős manusz.

Azért ez kedves, hogy nemzeti kincsnek tekintenek.

img_20220428_122955.jpg

Ez a másik nemzeti kincs viszont a helyi tévében ordítozott, keverék nyelven, arról, hogy hát ez a tábla rossz. Nagyon rossz! Balra mutat a nyíl, de Chaudi meg jobbra van! Ezek hülyék!

screenshot_from_2022-04-24_12-16-39.png

Tulajdonképpen igaza is van, csak azt nem sikerült neki teljes egészében feldolgoznia, hogy osztottpályás út esetében csak a menetirány szerinti oldalon lehet lemenni és aztán innen 100 méterre van a már bemutatott, körforgalmas aluljáró, ami még halványan látszik is a pillanatképen, no az meg ott átmegy JOBBRA az út alatt és irányban vagyunk. Tekinthetjük ezt azonban a bázisdemokrácia diadalának, mert a csatorna két és fél percben adott teret annak, hogy ez a nagyon okos kifejtse jobbító gondolatait. Szomorú lehet szegény, mert azóta sem történt az ügyben semmi.

Köszönöm a figyelmet és természetesen ....

youre-welcome-www_dailymoss_com_img_603e2c2841dde.jpg

 

 

susegad 2023.09.08. 17:33

Nemzetegyesítés

Nem oly rég tizennyolcan ültük körül az asztalt Gyenesdiáson. Négy generáció, mind rokonok, olyannyira, hogy csupán három, összetéveszthetetlenül rendes, böcsületes magyar vezetéknéven osztozunk. Szeretet, béke és összetartozás járta át a délutánt. Ez nálunk nem valami formalitás, itt tényleg mindenki tud mindenkiről és szoros, valódi kapcsolatot ápolunk, legfeljebb így, egy helyen nem vagyunk mind jelen gyakran. Merthogy négy különböző állampolgárságot számoltam össze, és három kontinens hét országában élünk. De Magyarországon találkoztunk, alapvetően magyarul beszélgettünk és a kertben egy magyar zászló lengett. Gondolom, ezt hívják kötődésnek. Pedig nem is mindenki született ám Magyarországon, van akinek már a szülei sem.

img_20230722_191058.jpg

Ugyanezen a napon ez az agymerev törpefasz azt mondja: "a fékek és ellensúlyok az EU blablája, nálunk feladatok és hatáskörök vannak”.
Egészen biztos, hogy ebben a mi kis családunkban nemsokára még több zsebben fog lapulni útlevél olyan országokból, ahol azért mégis vannak fékek és ellensúlyok (nem, nem egyensúlyok, Házelnök Úr), és azt sem zárom ki, hogy a következő találkozóra is már a határ másik oldalán kerül sor. Mondjuk valahol a "gazdag és gyenge" Unió és nem a Türk Tanács egyik tagországában. 

orban_macariistan_nyelv.png

Megtehetjük. Csak ez kinek, tényleg kinek jó?

Szálljatok, Zöld Sasok!

orban_150.jpg

Múlt éjszaka érdekeset álmodtam.

Pszichológiából kellett egyetemen vizsgáznom. Ráadásul, mivel szír diáknak adtam ki magam, mindezt angolul. Sokan várakoztunk, szám szerint 38-an. Mondtam is magamban, hogy elég nagyot húzott a tanárnő. A folyosói beszélgetésből kiderült, hogy én vagyok ott az egyetlen, aki ténylegesen pszichológiát tanul, mindenki másnak ez csak egy tantárgy a más irányú képzésében.
Tovább nehezítette az amúgy is összetett helyzetet, hogy hírét vettük, a tanárnő unokája mindössze négy feladatlapot hozott, úgyhogy ezt pótolni kell. Kicsit elgondolkoztam, hogy vajon ott bent mit is fogok csinálni. Volt nálam egyébként egy tankönyv, annak a címéből derült ki számomra, hogy miből is kellene majd ténylegesen vizsgázni. Ki, ennek ellenére, nem nyitottam. Inkább arra gondoltam, hogy úgyis valami bullshittelés lesz, az meg elég jól megy, és azt találtam ki, hogy elterelem a szót és majd a Tanú című filmről fogunk beszélgetni. Igen. 
Végül azonban nem került sor a vizsgára. Először egy fiatalabb tanár jött oda hozzám, aki azt mondta, hogy itt egy lapát, és ha már úgyis csak várok, ássak már egy gödröt ott a folyosón. Én meg nekiálltam ásni, emlékszem, homokos volt a talaj. Aztán meg hirtelen felébredtem. Szent Karácsony reggelén. Erre.

Remélem, majd egyszer valaki megmagyarázza, de addig is ezzel a szép történettel, valamint az alábbi, nem túl személyes, da kulturálisan talán érdekes, némileg idevágó képekkel kívánok mindenkinek boldog Karácsonyt a magam és a további Papucsállat családtagok nevében!

img_20221224_110452.jpg

img_20221224_110657.jpg

Frissítés:
Alább arról van szó, hogy miként is edukálódott Andris és hogy jutott el az egyetemig. Nos, közben elvégezte az első évet.

344778167_212097905090129_838226882239268913_n_2.png

Évfolyamelsőként.

screenshot_from_2022-09-08_16-45-44.png

A fent látható izé, emberi nyelvre lefordítva, azt jelenti, hogy Andris fiam, úgyis, mint Papucsállat Jr., mostantól a Dublin City University fizika szakos hallgatója. Az további vizsgálat tárgyát képezhetné, hogy vajon honnan eredeztethető a természettudományok iránti ilyen fokú érdeklődése, mert hogy tőlem nem leshette el, az hóttziher. Képzésem is hiányos volt, engem még integrálni meg deriválni sem tanítottak meg az iskolában. Mindenre magamtól kellett rájönnöm, 

Sűrűn kérdezték tőlünk az elmúlt másfél évtizedben, hogy mégis hogy oldjuk meg a fiunk iskoláztatását. Hát akkor most elmesélem, hogy volt ez.

Ez a gyerek Magyarországon nem járt iskolába egy percet sem. Annál inkább a palolemi Vidya Aranya School-ba (aminek, jelen állás szerint, sajnos annyi, elvitte a Covid elmebaj). Mivel ez egy Waldorf szellemiségű intézmény volt, soha nem kellett dolgozaton, feleltetésen, osztályzáson vagy mondjuk intőn paráznia, ergo Andris szeretett suliba járni. Az ott töltött idő nagyobb részében az iskola vezetője egyébként anyukája (Mrs. Papucsállat) volt, de nem ez volt az ok, mert a többi gyerek is imádta az intézményt. Mellékhatásként valahogy megtanult olvasni, szorozni meg pár más dolgot még. 

A tankötelezettségből adódó követelmények miatt a honi hatóságok előtt magántanuló volt és évről évre levizsgázott a magyar tananyagból, legfőképpen anyai segítséggel felkészülve, Meg azt sem mondom, hogy az Erkel Ferenc Általános Iskolában az osztályfőnök, meg úgy általában a tanári kar irányából kifejezetten ellenszéllel kellett szembesülnie. 

Ez is megvolt. Mivel időközben a tankötelezettség korhatárát leszállították 16 évre, ami amúgy szerintem ostobaság, kibekkeltük addig és aztán szépen elengedtük mindörökre a magyar oktatási rendszer kezét. Közben országot is váltottunk, Andris de facto 13 éves korától már nem látogatott semmilyen tényleges oktatási intézményt, nyolcadikos vizsgáira is kambodzsai kunyhónkban volt kénytelen felkészülni.

100_4791.JPGphoto1080.jpg

Iskolába tehát  nem járt, csinált viszont mást.

Rommá búvárkodta magát például. Ahogy lehetett, 10 éves korában elkezdte,

a Marine Conservation Cambodia kötelékében tökélyre fejlesztette (elsajátítva a víz alatti tudományos felmérés módszertanát is),

img_20170121_114922.jpg

végül 18 évesen divemaster lett és családi cégünk működésének első három szezonjában legfőbb segítőmként dolgozott.

Közben megtanult gitározni, nem is akárhogy. 

48369008_2077908788942143_8726516708086382592_n_1.jpg

52898468_2194927523906935_8781824436476051456_n.jpg

90909930_2946768728722807_6298569685612888064_n.jpg

91281817_2946768742056139_4773828893641539584_n.jpg

Meg úgy általában járt helyeken (bár ebbe szegénynek sok beleszólása akkor még nem volt).

Aztán, amikor eljött az ideje és érdeklődési köre is kialakult, nekiállt felkészülni a vizsgáira az Edexcel nevű brit rendszerben. Ezek a vizsgák, lényegét tekintve, az érettséginek és egyben a felvételinek felelnek meg, persze angol nyelven. De nem ám valami kispályás dolgot kell elképzelni, a három vizsgaidőszakban összesen 24 vizsgát kellett neki letennie, amiből 12 matek és további 6 fizika volt (jézusmária!). A többi kémia, angol és pszichológia. Ez a folyamat jó két évig tartott és ennek során rengeteg segítséget kapott egy fizikus, és egy másik, angoltanár barátunktól meg persze, ismét és folyamatosan, anyukájától. De ennyi volt a háttér ha csak azt nem számítjuk, hogy én mindig nagyon megértően és támogatólag mosolyogtam. Megtalálta magában a motivációt és a kitartást ahhoz, hogy ezt végigcsinálja, és - megmondom őszintén - ez az aspektus az, ami miatt a legbüszkébb vagyok rá. Hogy aztán az eredmény csupa "A" lett és ezzel simán felvették az egyik, maga választotta egyetemre, mégpedig erre a nem gyenge, fizika szakra, az (nekem) szinte másodlagos, bár ugyancsak nagy öröm.

Így volt, szép volt.

Végül pár nagyon szubjektív és érzelmektől sem teljesen mentes mondat.
Az én ízlésem szerint ez pont így volt fasza. Lehetett volna másképp is persze, az események nem nélkülözték a rugalmas alkalmazkodás, miszerint spontaneitás elemeit sem. Azt viszont mindenképp rögzítenem kell, hogy azt, hogy ez a komolyabb ráfeszülés nélküli hozzáállás is működni fog, nos ezt Kriszta már a legelejétől pontosan tudta. Engem is meg kellett először győznie, bár ez nem volt talán túl nagy feladat. Van akit nem sikerült, a közeli rokonságban sem. De az is így van jól, mindenki azt gondol és csinál, amit akar, Főleg, ha nem mondja meg, hogy nekünk mit kéne. Más kérdés, hogy most azért jogosan érez vagy hát érzünk némi elégtételt, mert sajnos ez a nem megmondás vagy minimum az erős kétely kifejezésének visszatartása, nos ez nem minden esetben jött össze.
Ezt nyilván csúnya dolog gondolni, leírni meg főleg az, de hát gyenge vagyok. Ámen.

Fájóan hosszú szünet után végre visszatértünk természetes közegünkbe. A többesszám helyes ugyan, csak most mást jelent. Papucsállat Jr. ugyanis sajnálatos módon felnőtt, és tanulmányai jelenleg Európához kötik. Hát igen, eljön az idő, amikor kirepülnek a szülők, ugye.
Ez persze - azon túl, hogy lelkivilágunkat felkavarta - kihatással van életünk merőben praktikus oldalára is, amennyiben például kisebb lakásba költöztünk, hiszen nem kell annyi szoba. Ehhez meg szerződés kell, ahhoz meg ügyvéd. A téma tehát adott.

Előző életem okán, amikor - egyes beszámolók szerint - állat ugyan már voltam, de talán papucs még nem, szóval reinkarnációmat megelőző szakmai pályafutásomra tekintettel az indiai jogi szolgáltatás működését kiemelt érdeklődéssel figyelem. És hát olyasmiket láttam, amit szerintem érdemes elmesélni.

Nem a mostani volt az egyetlen ilyen jellegű tapasztalatunk Indiában. Rögtön első megérkezésünk után, Mumbaiban felkerestük egy kedves volt kuncsaftom családi jogászát. Volt egy rakás kérdésünk, cégalapítás, ingatlanvásárlás, ilyenek, ezt előre el is küldtem neki. Rettentő kedves fogadtatás után ezek egyikére sem kaptunk akár csak megközelítőleg érdemi választ, csupán a jellegzetes indiai oldalirányú fejmozgatást, aminek pontos jelentése yes-no-maybe-posssible. Viszont legalább a végén egy "you are my professional brother" felkiáltás mellett a kolléga visszautasította a pénzügyi ellentételezést, jól ráérezve a portéka valós értékére.

Naszóval, a mondott időpontban megindultunk a lójerhez. Fel is vettem legott az ügyvédhezmenős szettemet.

img_20220131_123447.jpg 

Ami nem sokban különbözik a bárhovamenős szettemtől. Mondjuk azt rögzíteném, hogy ez esetben azért volt rajtam alsógatya, ami egyébként, maradjunk ebben, kétesélyes. A respect, ugye, a respect!

A tájékozódást jelentősen megkönnyíti, hogy a kamara helyi tagsága az igényes irodaépületekre kihelyezett még igényesebb cégtáblákkal hívja fel magára a figyelmet.


img_20220131_124525.jpg

img_20220131_124709.jpg

img_20220131_125547.jpg

Ez meg itt már szinte egy ügyvéd utca.

 img_20220131_124213.jpg

Ez volt a konkrét iroda

 7480_1030829953650037_2308228966915097118_n.jpg

A nyitott ablak előtti gang az ún. ügyfélváró, ha pedig várakozás közben megszomjazna a kuncsaft, a földszinten várja a hívogató Harmatcseppek és Étterem.

img_20220401_181619.jpg

Amint sorra kerül az ember, a beltér is feltárul szemei előtt, amelyet legjobban a rend és átláthatóság szavakkal lehet jellemezni. (Szerintem itt nem volt illendő dolog fényképezni, de megálni nem tudtam, gyenge vagyok, szóval csak úgy csináltam, mintha a szelfikamera segítségével igazgatnám a sminkemet.)


img_20211228_105737.jpg

img_20211228_105712.jpg

A titkárság

 img_20211228_105720.jpg

És az ügyvéd úr outfitje,

 img_20211228_111041.jpg

hogy ne érezzem magam zavarban az enyém miatt.

Az is előfordult, hogy közjegyzőre volt szükség. Az viszont itt azonos az ügyvéddel többnyire, "Advocate & Notary". Csakúgy, mint a magyar közjegyző, a Notary is leginkább iratokat meg azokról készült másolatokat hitelesít. Nekem is ez kellett, mert ügyesen kiokoskodtam, hogy ha az általam mindközönségesen hamisított dokumentumról sikeresen előállíttatok egy közjegyzőileg hitelesített példányt, akkor az automatikusan és megkérdőjelezhetetlenül valódivá válik. Ezt a folyamatot elősegíti, hogy nem létezik olyan ügyvédi-közjegyzői iroda, amiben lenne fénymásoló berendezés. Nem szatócsbolt az ugye, profiltisztaság! Tehát a másolatot magam kell hozzam, de ha ez már megvan, akkor az eredetire a továbbiakban senki nem kíváncsi, megy rá simán a stempli meg a sok okmánybélyeg oszt annyi. Így is lett. Ez így 50 rúpiába, olyan 200 Ft-ba került (plusz 1 rúpia fénymásolás!). A dokumentum későbbi, sikeres felhasználására is figyelemmel ezt nem éreztem túlzásnak.

Különben fénymásolás (itt: xerox, ejtsd dzsirox) tekintetében a helyi bankok ugyanígy járnak el, úgyhogy egy hozott útlevélmásolat birtokában tulajdonképpen bárki nevére nyitható számla, ha a bőrszín és a nem nagyjából stimmel. Nem mindenki ad azonban ennyire a profiltisztaságra, illetékbélyeges papírt (stamp paper), amit szintén az ügyfél visz többnyire, pl. a szabóságban lehet beszerezni.

screenshot_from_2022-04-19_15-16-32.png

a környék legjobb pénzváltóhelye pedig a patika. 

2019-04-15.jpg

 

2020-01-04.jpg

A végeredmény aláíró oldala pedig ez (egy régebbi, de tök mindegy).

screenshot_from_2022-04-19_15-17-18.png

Szerintem ez önmagában mindent megér.

Nem kell megijedni, nem azt akarom mondani, hogy rászoktam a vízivásra.

Hanem arról van szó, hogy a címben megfogalmazott forradalmi állítás igazságtartalmával minden valódi és tiszteletbeli goai pontosan tisztában van. Merthogy errefelé annyi, napi szintű szertartást szükségeltetik elvégezni víz tárgykörben, mintha tényleg az lenne az Úr. Konkrétabban a vízellátásról, a vízhez való hozzájutás trükkjeiről mesélnék.

Odamész a csaphoz, kinyitod, folyik. Így képzelitek el ez Ti, puhányok! Indiában a valóság a következő: odamész a csaphoz, kinyitod, oszt vagy folyik, vagy nem. A probléma forrása(!) természetesen a betáp oldalon keresendő. Több szisztéma is létezik.

Van (helyesebben lenne) a vezetékes víz, amit errefelé government water-nek hívnak. Ez a legtöbb házba be van kötve, szép mérőóra is tartozik hozzá.

img_20200509_111444.jpg

A gond az, hogy ennek a szerkentyűnek nincs túl sok dolga, rajta átfolyó vízmennyiség híján. Még a monszunban csak-csak, bár akkor meg jószerivel mindenhonnan dől a víz amúgy is, de ahogy haladunk befelé a száraz évszakba (és hát az itt 8 hónap), egyre kevésbé, végül leginkább semennyire nem lehet igénybe venni ezt a szolgáltatást. Érdekes, hogy ez a jelenség eddig nem vezetett forradalomhoz, még úgy sem, hogy Rajbag faluban már nagyjából márciustól semmi nem folyik a csapokból, miközben az út túloldalán, az ötcsillagos hotel golfpályáján vidáman surrognak a körlocsolók.

goa-golf-1-820-420-820x420.jpg

Azonban, ha van is government water, akkor se nagyon megy másfél méternél magasabbra a kerti csap szintjétől. Létezik pedig víztorony.

big_84746_11february-canacona-water-t.jpg

El nem tudom képzelni, hogy tudják még a közlekedőedény elvet is elrontani. Van azonban megoldás, ami egyben egy lehetséges gyógyír a vízhiányra is. Vesznek két darab ilyen szép, párezer literes tartályt.

water-tank-500x500.jpg

Az egyiket lerakják a vezetékes víz csapja mellé, azt rányitják, és így, amikor egyáltalán jön a víz, akkor töltődik a tartály.

img_20200509_111505_1.jpg

Következő elemként erre rákötnek egy szivattyút, a másik tartályt felrakják a tetőre vagy valami magaslatra és oda szépen felnyomják a folyadékot. Aztán onnan vezetik le a házba. Sima ügy.

img_20200509_111355.jpg

Szerencsés fekvésű ingatlanok viszont rendelkeznek kúttal. Ebben szoktak teknőst is tartani, amíg ő él, a vízminőség kiválónak minősül. Ha meghal, akkor már nem. Bár ez a további használatot semmiben nem befolyásolja. Szóval ha van kút, akkor az alsó tartály dolga megspórolható, egyből a kútból mehet fel a víz a tetőre.


img_20200509_111330.jpg

img_20200514_095250.jpg

Végül itt van a megoldások ferrárija: a lajtoskocsi. Van nekünk itt, nem messze, fent a hegyen egy csinos mesterséges tavunk. Ez egyébként viccen kívül fasza hely.

chapoli_dam.jpg 

Ez ugye szépen megtelik az esős időszakban, aztán meg lassacskán fel lehet használni a tartalmát mindenféle hasznosra. Kiépítettek például egy vízvételi állomást már lent, a lakókörzetben. Itt meg lehet tölteni a különféle kvázi-angol megnevezésekkel ellátott szállító járműveket (úgymint water tanker, water tankar avagy watar tankar). Ők aztán elviszik az áhított vizet mindenhová, ahol igény és pénz is van rá. Ezek leginkább nagyobb szállodák vagy éppen a mi lakóparkunk. Jön tehát az autó, betölti a vizet a direkt erre épített földalatti tárolóba és innentől a folyamat a szokásos: szivattyú, tető, ésatöbbi.

Tudvalevő, hogy minden indiai gyártmányú gépjárműbe a kelleténél kisebb motort építenek, nem kivétel ez alól a vizeskocsi sem. Mivel pedig mi egy kisebb dombon vagyunk, már jó előre lehet tudni, hogy érkezik az ellátmány, mert a mukinak az országút elhagyásától kezdve kell egyesben padlóig nyomnia a gázt, hogy bármi esélye legyen megérkezni. 
A dombnak van még egy olyan mellékhatása is, hogy a tároló mellett lejtőn kell az autónak megállnia. Mivel azonban csurig kell tölteniük a kocsikat, hiszen ők is csak onnan tudják, hogy tele van, ha dőlni kezd a tetején, itt egyből elfolyik néhány ezer liter víz. Amit mi, mint társasház, természetesen kifizetünk. Minden nap, naponta többször, az örökkévalóságig.
Íme a folyamat:

 

Láttam már olyat is, hogy az alsó tartályba beraktak egy úszós szerkezetet, ami elzárta a vizet, ha megtelt. De ez nem jellemző. A fentibe pedig soha de soha nem tesznek ilyet, ezért aztán a telítettséget egyetlen jelenség jelzi: elkezd orrán-száján ömleni a víz. Ekkor kell kikapcsolni a szivattyút. Ez akkor lehetséges, ha az illetékes a környéken van és valamennyire motivált is. Ahol mi lakunk, ott  ő nem nagyon motivált.

Persze ez a sok ügyes módszer egy közös feltételezésre épül: van áram. Pedig.... de ez egy következő történet.

... soha nem süt be a nap - tartja a közismert dalocska. Ez általában igaz, de persze Goán ez is másképp van. A rendőrség legalábbis romantikus naplemente ígéretével reklámozza a szolgáltatást, a helyi újságokban közzétett hirdetésében:

screenshot_from_2021-03-06_10-47-56.png

Szupsi cukiság, nem? Mindössze drogot kell fogyasztani a jogosultság megszerzéséhez, azt mondják. Win-win.
Viszont erősen kétséges, hogy igazat állítanak-e, minthogy a régi, klassz börtönt sajnos bezárták. Ez közvetlenül a Fort Aquada nevű ódon, portugál erőd alatt volt található, ahonnan kiváló betekintés kínálkozott az udvaron kóválygó rabokra, és amúgy is elsőrangú fekvése volt neki.

 

img_0055.JPG

img_0060.JPG

Mellékszál, hogy ha az erődből a másik irányba nézünk, akkor meg valami gyémántkereskedő szerény kis hajlékát pillanthatjuk meg.

img_0073.JPG

Ezt meg, ahogy az akkor négy éves személy a várfalról letekint, esélyesen a sittesekre, nem tudtam nem iderakni.

img_0070.JPG

Egyszóval itt biztosítható volt az ígért szolgáltatási szint, de, mint említettem, azóta ezt az intézményt bezárták és átköltöztették Colvale településre, az meg nem a tengerparton van. Úgyhogy könnyen lehet, hogy ez bizony egy fogyasztóvédelmi kérdés innentől.

Azt mondják, az új létesítmény "high security", ami azonban nem akadályozza meg a kedves vendégeket abban, hogy önkényesen (és vélhetőleg fizetés nélkül) távozzanak. Az alábbi cikk azt állítja, hogy az épp aktuális szökés hat hónap alatt a harmadik eset volt. Másnapra azonban kiderült, ez nem is volt szökés, mert a két fogoly csupán a területen belül kallódott el, megtalálták őket, amint éjjel háromkor "a tetőn pihentek". Micsoda szerencse!

screenshot_from_2021-03-06_10-44-08.pngscreenshot_from_2021-03-07_09-26-30.png

Ez a szökdösés máskülönben már divatos volt a régi intézmény esetében is. Engedjétek meg, hogy - a tartalmi összefüggés miatt - itt most részben újrahasznosítsak egy, immár 9 éves bejegyzést. (A teljes itt van, benne más érdekességekkel is.)

Szóval hát megpattant három gonosztevő a börtönből, pontosabban annak kihelyezett tagozatából, ahol főként előzetesben tartanak embereket. Jó, van ilyen. Aztán a Herald című, enyhén szólva is helyiérdekű, de ennek megfelelően mintegy 15 Ft értékű rúpiáért megvásárolható napilap a hírmorzsákat keretbe foglalta, minek útján az olvasó képbe került. Megtudhattuk, hogy a problémák akkor kezdődtek, amikor új főnök állt az intézmény élére. Ő ugyanis - ismeretlen motivációs háttérrel - megszüntette annak lehetőségét, hogy a börtönőrök dohányt, alkoholt, drogot, mobiltelefont, fegyvert és más, nélkülözhetetlen eszközöket hordjanak be a rabok számára. Márpedig ez baj, mert így az őrszemélyzet elesett fő bevételi forrásától és természetesen ezzel arányosan csökkent munkakedve és motiváltsága is.

No, több se kellett a három jómadárnak, az éjszaka leple alatt legott ütöttek egy fél méter átmérőjű lyukat a 18 személyt befogadó cellához tartozó „fürdőszoba” falán, majd a csapra rákötöttek egy kötelet és lemásztak az udvarra. Ez csakis teljes csendben történhetett, ha pár indiai szakelem, sietős jelleggel és kezdetleges felszereléssel falat bont éjjel háromkor, az nem történhet másként. Nem is vette hát észre senki, sem a tizenöt zárkatárs, sem pedig a hivatásos állomány. Végül azért az utóbbi egy tagja észlelte a hiányt, amikor - úgymond – rutinellenőrzést tartott oszt, mit ad Isten, hárommal kevesebben voltak a körletben. Öröm az ürömben, hogy Mahanand Naik, a sokáig üldözött sorozatgyilkos maradni szándékozott. Vagy tényleg nem ébredt fel.

A volt rabok felszívódását megkönnyítette egy további tereptárgy, a kapu. Íme:

Kapu.JPG

Az világos, hogy a börtön köré magas falat kell építeni. Az is elfogadható, hogy a kapunak a ki- és bejutás szolgálata a célja, de azért e két szempont házasságából nem feltétlenül kellett volna a fent látható torzszülöttnek létrejönnie, tehát hogy a hat méteres kőfalban egy fele akkora, rácsos, tehát a mászást megkönnyítő kapu csúfoskodik. Amit nem őriz senki.

Gondolom, az alábbi (bár más témakörben közzétett) iránymutatást vették figyelembe az építkezésnél:*

facebook_1610995035566_6757002921655635492.jpg

És nézzétek, hogy hívják az egyik szökevényt! HITLER, bazmeg! Hitler Fernandes! Nem viccelek, az a baj, hogy ők sem. Tessék:

Hitler.JPG

Gondolom, valahogy levezethető a szvasztikából ez a találó (horog)keresztnév.

*Brick (amit írni akart) = tégla, prick = pöcs. Irodalmi fordításban lehet pl. "tégláról téglára építeni a faszat". Jobb megoldásokat szeretettel fogadunk a kiadóba.

Vannak arra utaló jelek, hogy az idén a kívánatosnál tovább maradtunk papucshiányos földrajzi környezetben.

img_20201017_143721.jpg

Talán ez a sokk az oka annak, hogy mindenféle furcsaságokat álmodom, ráadásul némelyikre még emlékszem is. Muszáj elmesélnem a legszebbeket, hátha ezzel elkerülöm, hogy orvoshoz vagy jósnőhöz kelljen fordulnom, avagy hogy ebben az esős ködben felvágjam az ereimet. Úgy is mondhatnám, akarok róla beszélni.

Két nappal vagy inkább éjszakával ezelőtt beköltöztünk Tarr Bélához. Valamilyen okból lakhatás nélkül maradtunk és ők befogadtak. Bélának új, fiatal felesége volt, arról nem szól a történet, hogy a régivel mi lett. Nagyon kedvesek, előzékenyek voltak hozzánk. Béla legfőbb ismertetőjegye örökös kócossága és az volt, hogy mindig két szemüveg volt nála. Az egyiket viselte, a másik - törött - darabot folytonosan a kezében tartotta.
Kicsit szégyelltem magam, mivel nem ismerem kellően a Mester munkásságát, tekintve, hogy annak alapján, amit láttam belőle kurvára utálom nem a kedvencem. Úgyhogy ezt a témát inkább kerültem a beszélgetések során, magamban megfogadva, hogy hamarosan megtekintem a Sátántangó 13 órás rendezői változatát..
A baj igazából abból keletkezett, hogy Béláék buddhisták vagy hinduk vagy valami szektások voltak. Egy alkalommal a vacsoraasztalnál egy rövid szertartás keretében fel is szenteltek engem vagy mifene, amit én akkor csupán egy barátságos gesztusnak tekintettem. Csakhogy hamarosan kiderült, hogy mindez azzal jár, hogy a következő napokban semmiféle táplálékot nem vehetek magamhoz. Ennek pedig nem örültem felhőtlenül és ezt meg is mondtam Bélának. Ő meg erre kitette a szűrömet a lakásból.
Kint aztán valami autó csomagtartójából pakolva kezdtem berendezkedni egy fa alatt, volt kempingszékem is, de sajnos elkezdett esni az eső, mire felébredtem. Úgy vélem, ennek épp itt volt az ideje, mielőtt fekete-fehérre váltott volna a mozi.

bela.jpgBéla barátom

Néhány hete pedig Presser Gábor voltam. Nem találkoztam Presser Gáborral vagy hasonló, hanem én voltam ő. Annyiban legalább könnyű volt a helyzet, hogy a Gábor megszólításra figyeltem. Pici bácsinak vagy nem szólítottak vagy nem észleltem ugye.
Elég az hozzá, hogy valami esküvőféle rendezvényen vettem részt, ahol - érthető módon - kapacitáltak, hogy játsszak már valamit. Nem kellett sokat kérlelni, el is indultam a zongora felé. Menetben kitaláltam, hogy a "Szél lassan elfújja az utolsó dalom" kezdetű buliölő nótával kedveskedem az egybegyűlteknek. Igen, konkrétan megvolt, hogy melyik számot fogom játszani. Aztán, ahogy közeledtem a hangszerhez, fokozatosan ráébredtem, hogy nem tudok zongorázni. Elhessegettem a negatív gondolatot, úgy voltam vele, hogy mivel én vagyok Presser Gábor, majd leülök a zongorához és úgyis jön az magától. 
De nem jött. Hogy aztán mi lett, megdobáltak-e paradicsommal vagy mondjuk esküvői tortával, azt nem tudom, mert szerencsére ezen a ponton magamhoz tértem.

en.jpgÉn

Az utolsó már régebbi. Úgy látszik, korábban is jelentkeztek a tünetek.
A kerettörténet nincs meg, csak az, hogy valaki többször belekezdett egy vicc elmesélésébe, de soha nem fejezte be azt, sőt nem is jutott tovább az első mondatnál. Ami viszont a következőképpen szólt, szépítés nélkül: "Három román veri a faszát a Hősök terén." 
A képi illusztrációt most mellőzném. Viszont a befejezést várom szeretettel (a viccét).

És ezúton kérek mindenkitől elnézést. 

Megígértem, íme a második rész. Elmondanám, hogy jól jártunk a csúszással, csodálatos új események történtek közben, amelyeket így módomban áll ismertetni. (A képek nem sajátok, sajtóban jelentek meg itt-ott.)

Szegény migránsokról, ahogy errefelé is kedvesen nevezik őket, már tettem említést egy korábbi bejegyzésben. Ők azok, akik gazdasági kényszer okán nekiindulnak szerencsét próbálni India tehetősebb részeire. Ezek a szerencsétlenek olyan, visszafogottan kies helyekről érkeznek, mint Himachal Pradesh, Andhra Pradesh vagy Bihar (nem Hajdú), képzettségük többnyire nulla, a lélekszámuk viszont korántsem, becslések szerint 3-400 millió emberről van szó. Természetesen sehol nem szeretik és alaposan le is nézik őket, de a gazdaság nélkülük nem működik. Minden szar melót ők végeznek. A tehetős Goa célzóna nekik és ez többszázezer embert jelent, egy amúgy másfél milliós helyi lakosságra. Ide a (nemrég még létező) turizmus miatt persze jönnek pincérek, szakácsok meg ilyenek, de amúgy is ők építik a házakat, tisztítják az árkokat a monszun előtt, hordják a szemetet, másznak fel a fára kókuszért, de még a gyárakban a futószalag mellett is ők állnak.

india-bangladesh-labour-oct-2003-shutterstock-editorial-7814090a.jpg

 

Egy goai az már patrao, főnök, ő bérbe ad, szállodát üzemeltet, de minimum taxizik vagy a turisztot viszi delfint nézni hajóval. Vagy rendőr, az jó állás vírusban is.

 

200331-coronavirus-helmets-india.jpg

Egy biztos: vasat kalapáccsal egyik sem ütött már évtizedek óta. 

A rendszer úgy van kitalálva, hogy általában napidíjat kapnak, ami nem több, mint 600 - 800 rúpia (2500 - 3500 Ft), adnak nekik valami egészen egyszerű kaját és ha hosszabb időre szegődnek el, valahol a munkaterületen alszanak túlzsúfolt szobákban vagy egészen borzalmas nejlon tákolmányokban. Ha pedig véget ér a meló, mert mondjuk szezonális, akkor saját szervezésben és költségen eltűnnek és nincs tovább velük gond. 

Hát ebbe a kellemes állóvízbe dobott méretes követ a lezárás. 
Az intézkedéseket minden átmenet nélkül léptették életbe, a döntő többségnek - ahogy erről is már meséltem korábban - esélye sem volt hazajutni a falujába. De azért akinek sikerült átjutni a határon, azt legalább előzékenyen fogadták, hiszen mind a higiénia, mind a rendszeres testmozgás rendkívül fontos.

0e10i9no_migrants-in-up-being-sprayed-with-disinfectant-_625x300_30_march_20.jpg

untitled10.jpg

Viszont egycsapásra megszűnt a munkalehetőségük és ezzel együtt a bevételük is. De úgy nullára. Megtakarításuk értelem szerint semmi és egyből senki sem érezte kötelességének, hogy foglalkozzon velük. Úgyhogy aludtak, ahol tudtak, itt-ott stadionokat azért kinyitottak nekik, és ették, amit szereztek. A helyieket nem hogy csak nem érdekelte, hogy mi van ezekkel a nyomorultakkal, hanem hamar be is indult a klasszikus migráncsozó kórus, hogy ezekkel csak a baj van meg különben is ők terjesztik a ragályt, a jó goai gének erre alkalmatlanok. 
Így teltek szépecskén a hetek és én valahogy megértem, hogy a vendégmunkásoknak egyre inkább mehetnékje volt, így aztán amikor végül a kormányzat különvonatok indítását rendelte el részükre, akkor ez történt:

untitled7.jpg

Csak a szokásos, amit a vezetőség, amelynek bicskája az ok-okozati összefüggés rejtelmeinek feltárásába rendszeresen beletörik, nyilván nem láthatott előre.

Végül eljött május 3. és vele a lazítások. És ekkor a fagylalt elkezdett bő nyállal visszanyalni. Lehet dolgozni, monszunt előkészíteni, gyárat üzemeltetni, fasza ... de ki fogja ezt most akkor megcsinálni??? Hoppácska! A helyi Chief Minister elsők között eszmélt és már április végén közzé is tette ezt az üzenetet:

 

untitled2.jpg

 

Ugye nevezett munkaerőre kedvesen a "captive" jelzőt alkalmazta. Miként erre mindjárt az első kommentelő rá is mutatott, ez leginkább rabokra meg befogott állatokra vonatkoztatható. Kiindulva a paraszt társadalmi helyzetéből, kevéssé tartom valószínűnek, hogy nyelvi problémáról van szó.

Be is indult egyből a rinyakórus:

 

untitled_3.jpguntitled3.jpg

 

Ez a műfaj legjobb darabja:

 

untitled4_1.jpg

Tartalma szerint: hádehá mi adtunk nekik szállást meg ételt sőt fizetést is a teljes időre, nem is mondhatjuk igazán, hogy itt ragadtak, most meg hogy utazhatnak haza, egyből mennek is, itt hagyva minket a pácban, de csak azért, mert nem kell fizetni a jegyért. A hálátlan kutyák!
És tényleg, milyen rendesen ellátták őket, mint például egy volt katona, aki az általa üzemeltetett vendégházba  szívjóságból befogadott néhány embert. Aztán ha már ott voltak, nem is vesztegette az időt, miként arról a Herald vonatkozó cikke beszámol:

 

untitled9a.jpg

untitled9c.jpg

"Most már teljesen más lények, tudják hogy kell mások előtt viselkedni és fegyelmezettek." Tehát megtanította őket arra, hogy legyenek úriemberek, bizony. A tényeket egyébként jól demonstrálja a cikkben közölt életszerű fénykép, amelyen vidám, nevelt migráncsok fegyelmezetten játszanak a rendelkezésükre bocsátott eszközökkel.

untitled9b.jpg

A hiba csak annyi, hogy ha már "captured", akkor a "teach", azaz tanítani ige helyett jobb lett volna a "supple" (idomít), esetleg a "domesticate" (háziasít) használata.

Egyébként az igazság az, hogy sokan közülük valóban nem mennek el Goáról, de nem azért, mert annyira megkedvelték az idomárjukat, hanem mert itt most van munka, tehát fizetés, odahaza meg nincs. És a kormány figyelme arra is kiterjed, hogy ne is legyen hiány nekik a munkából, egy húzással felemelte a napi maximális munkaidőt 8-ról 12 órára. 

untitled111.jpg

Ide a végére pedig fogadjátok szeretettel ezt a nem közvetlenül a tárgyhoz tartozó fotót, Lényeglátás címmel.

96596130_10214721077494777_8757753193481371648_n.jpg

Nem terveztem vírus és környéke témában újabb különkiadást. (A korábbi itt olvasható.) De olyanok történnek itt, hogy úgy éreztem, rossz lelkiismerettel tudnék csak nyugovóra térni, ha ebből ki kellene maradnotok. Íme hát!

Az indiai kijárási korlátozásokat, jelentős enyhítésekkel ugyan, de fenntartották május 17-ig. Goa zöld zóna, merthogy nem volt új koronavírusos eset legalább 21 napja. Úgyhogy hejehuja! Minden bolt nyitva, lemehetek az amúgy töküres tengerpartra,

img_20200415_105621.jpg

még a robogón is utazhatunk ketten. Nem úgy, hogy nem hárman, hanem hogy ismét lehet utast vinni.
A pirosak és narancssárgák nem ilyen szerencsések, ott sokkal több a korlátozás. Ez a beosztás egyébként meglátásom szerint a tökéletes recept az adathamisítás kiprovokálására. Vajon melyik körzet vagy állam vezetője volna hajlandó lenyelni azt a jókora politikai békát, hogy csak nem keverednek ki a pirosból, miközben a szomszéd megye meg zöld? Vagy még inkább, kábé milyen történésekre lehet számítani, ha valahol, mint mondjuk Goán, pár napig vidáman zöldködünk, aztán egyszer csak közlik, hogy bocs, ismét bepirosodtunk, holnaptól lehet megint bezárkózni három hétre. Ugyan! Sokkal jobb, ha nincs eset és kész. Például mikor a napokban hazahoztak 62 goai polgárt, akik valami óceánjárón dolgoztak, no akkor letesztelték őket és meg is jelent az újságban, hogy 60 minta negatív, kettőt meg technikai hiba miatt újra kell csinálni. No, azok voltak a pozitívak. Szerintem...

Valójában két jelentős változásról szeretnék mesélni. Az egyik az, hogy újra lehet (legálisan is) piát venni, a másik pedig, hogy folytatódik a Benny Hill Show a belföldi vendégmunkásokat illetően.

Szóval igen, ismét ihatunk sört! 43 napig voltak bezárva az illetékes boltok. Hát ezért ez kemény, ugye? Nem állítom, hogy meg kellett tagadnom magamtól egy-egy esti italt, azért a 15 évvel járó kapcsolatrendszer ki tud nyitni hátsó ajtókat, de konkrétan a sör egyszer csak elfogyott. A választék folyamatosan redukálódott kettő, majd egy, végül nulla márkára. Most megint van a jó öreg Kingfisher. Mindjárt be is szereztem egy kisebb tételt, ez itt 19,5 liter a mondott folyadékból.

img_20200504_134833_1.jpg

Ez nem volt nagy feladat, tekintve hogy nálunk így nézett ki a kiszáradt, pánikvásárló tömeg:

img_20200506_122036.jpg

 Nem egészen így zajlott le ugyanez az akció Delhiben.

untitled6.jpg

 untitled5.jpg

A képeken egyébként egy teljesen normális indiai sorállás bontakozik ki, úgyhogy engem kicsit sem lepett meg, csak hát ez a fránya távolságtartás kapott ismét egy méretes maflást. Le is sújtott egyből a helyi hatóságok ökle, Delhiben ráraktak az alkohol amúgy is rohadt magas árára egy enyhe 70%-os koronavírus-adót, Mumbaiban pedig 2 nap nyitva tartás után egész egyszerűen ismét lakatot tettek ezekre az üzletekre.
Mondtam én mindig: eleve be se kellett volna zárni őket, akkor nem jártak volna így.

Ez akkor legyen első rész, különben túl hosszú lesz és senki nem olvassa végig, akkor meg minek fáradjak vele. A migráncsos is jön hamar.

 

Kifejlődött a gyermek. Olyannyira, hogy immár van neki jogosítványa. De nem akármilyen, hanem indiai. Elmesélem, hogyan jutott hozzá.

Elsőként is be kellett neki töltenie a tizennyolcat, itt ez a szabály. Jó, hát az igaz, hogy már két éve, naponta jár gond nélkül a kifejezetten az ő részére és igényei szerint vásárolt motorkerékpárral, de ez ugye nem a szabályokból, hanem a helyi viszonyok beható ismeretéből ered. Ha viszont már betöltötte, akkor hegyibe!

A cél eléréséhez természetesen itt is szükség van egy autós iskolára. Az agondai Bertha Driving School-ra esett a választásunk. No nem azért, mert csak jót hallottunk róla, hanem mert az általam felkeresett másik két intézmény egyikében nyelvi problémák miatt, a másikban a tulajdonos középsúlyos retardáltsága folytán nem került sor érdemi kommunikációra. A Bertha-nál Marcos mindkét tekintetben átvitte a lécet.

Össze is állítottuk a papírokat legott. Elhanyagolható jelentőségűnek éreztem azt a "No Objection Certificate" című iratot, amelyben a cégünk nevében kijelentem, hogy nincs kifogásunk az ellen, hogy egyik igazgatónk jogosítványt szerezzen. De ami kell, az kell, ugye.

 noc.jpg

Cserébe azonban nem volt és nem is lesz szükséges bajlódni holmi orvosi alkalmassági papírral. Kis szerencsével itt egy teljesen vak ember is hozzájuthat vezetői engedélyhez, sőt forgalmi tapasztalataim alapján egészen biztos vagyok benne, hogy nem egynek van is.

A kész paksamétát Marcos bevitte a helyi RTO-ba (Regional Transport Office), ahol valami rendőrök folytatnak ismeretlen tevékenységet. Pontosabban egy tevékenységük biztosan ismert, ez pedig a kenőpénz elfogadása, mert azt már az iratok leadásának alkalmából rendelkezésre kellett bocsátanom. Sikerrel is jártunk, úgyhogy Marcos jelezte, hogy másnap Andrisnak vissza kellene ide jönnie vele. Nem mondta, hogy mi célból, úgyhogy az csak az ismételt megjelenés alkalmával derült ki, hogy az apropó a KRESZ vizsga.

Pedig vannak ám itt írott közlekedési szabályok, akár el is lehetne olvasni. Nem is lenne túl megerőltető, mert a terjedelmük hat oldal. Íme az első:

 kresz.jpg

Ráadásul érdemes is átfutni, különösen az angol nyelv szerelmeseinek, akik ilyen csemegékre bukkanhatnak a szövegben: " A driver when driving a tractor shall not carry or allow any person to be carried on tractor."

Más oktatási segédanyag is elérhető egyébként, mindjárt például az említett RTO irodájának külső falán. Az alábbi fontos rész a "mandatory", tehát kötelezően alkalmazandó kézjeleket ismerteti. Személygépkocsi, Kézjel. 2019.

 handsignals.gif

Marcos ezekre, a koncentrációt csak megzavaró nyomtatványokra ugyan nem tért ki, de amúgy gondos oktató, úgyhogy a lényeges dolgokra még előző nap felhívta a figyelmet: vegyen fel a gyerek hosszú nadrágot és cipőt, továbbá fogja össze valahogy a haját (ha már levágatni nem lehet, pedig).

Ilyen felkészítés után probléma nem merülhetett fel. A vizsga - mint kiderült - online, és a csalások elkerülése végett a számítógépet egy rendőr kezeli. A kérdések java részére Andris IQ-ból helyes választ adott (na, vajon hány személy szállítható szabályosan a teherautó platóján?... na...?), de a többivel sem lehetett gond mert a közeg sem szerette a bonyodalmakat, úgyhogy rossz válasz esetén is a automatikusan a helyeset klikkelte be.

Az eredmény egy tanulói jogosítvány lett. Ennek lényege szerint a gyerek elvileg úgy vezethetett volna, hogy a motoron mögötte, autóban pedig mellette ül egy gyakorlott vezető. Bizony. Így aztán jól megtanulja majd. Különösen a motoros verziót találtam életszerűnek és egyben biztonságosnak. Úgyhogy ezzel a dologgal nem is fáradtunk sokat, motorozni úgyis tud, az autózást meg rábíztuk Marcosra, azér' autós iskola. Há nem? Vett is, ha jól emlékszem, három leckét, ennek során voltak halpiacon és többször szorítottak le robogósokat és biciklistákat az útról. Marcos nem szereti őket, úgyhogy megértem.

Ezzel aztán el is sajátította az alapokat, valamint eltelt a kellő idő az ideiglenes jogosítvány kézhezvételétől számítva, tehát jöhetett a gyakorlati vizsga. Megjelentünk a helyi buszállomásnál. Kisvártatva megérkezett a többi jelölt és a vizsgabiztos is. Amikor tisztába került vele, hogy ki mit csinál ott, szólt Andrisnak, hogy álljon elő a motorjával, de úgy, hogy előtte megkerüli az állomásépületet. Ez megtörtén, az időigény 40 másodperc volt.

img_20200317_114052.jpg

Gyerek beparkolt, mire mondták neki, hogy akkor ez kész, jöhet az autó. Az autó!

img_20200317_114142.jpg

Beültek még egy tanulóval együtt és eltűntek. Majd 6 perc múlva visszatértek. Mint megtudtam, a biztos úr elvezette a járművet a vasútállomásig (ami azért fontos, mert az a másik hely, ahol a napi kb. 4 vonat érkezésétől eltekintve garantáltan nincs forgalom), ott aztán átadta a volánt. Kellett nekik menni előre, csinálni egy Y fordulót, ami ugye egyben igazolja, hogy hátrafelé is tudnak haladni, aztán.... ja, nem, aztán ennyi. Kész.

Röpke pár nap elteltével a posta meg is hozta a kártyát. 

new_doc_2020-03-20_16_04_06_1.jpg

Szeretném felhívni a figyelmet az érvényességi időre: 2041. 

Addig is kívánok mindenkinek biztonságos közlekedést, szem előtt tartva, hogy az ennek során történő meghalás nem az egyetlen potenciális következmény, lehet ennél rosszabb is.

10460645_806472676085767_7890078562518572004_o.jpg

Tudom, most mindenkinek szar. Úgyhogy nem is akarnám tovább rontani a helyzetet holmi nyavalygással, jöjjön inkább néhány szó a kijárási tilalommal súlyosbított India tréfás oldaláról. Ha van neki ilyen.

Meg kell hagyni, India gyorsan reagált. Még alig volt pár koronavírus betegük (bár az is tény, hogy ők is a magyar iskolát követik: nem tesztelünk - nincs eset) és Modi miniszterelnök azonmód bejelentett egy 14 órás izét, amit ő Janta Curfew-nak nevezett el. Az valami olyasmi, hogy polgári kijárási tilalom. Szóval hogy nem kötelező, csak kérés, tőle a Bölcs Vezetőtől. Ez még március 22-én volt és persze először kacagtunk, hogy hát jó móka, 14 óra, haha. Eszünkbe jutott a helyi önkormányzat előtt 24 órás tartamban, két órás váltásokkal végrehajtott éhségsztrájk, Márhogy az is milyen kemény lehetett. De persze legbelül éreztük, hogy ez csak előkészület, csali, főpróba.
Modi természetesen joggal bízhatott a józan belátáson túl a helyi önkéntesek azon csoportjában, akik a nem kellő állampolgári öntudattal rendelkezőket krikettütő segítségével terelik a helyes irányba (magyar megfelelő: ridikülnuncsakus rohamnyugger). Lett is nagy siker. A nemzet összeforrt.
Jó, hát egy egészen apró homokszem azért került a gépezetbe. Az ajánlások között ugyanis az is szerepelt, hogy ha már ilyen szépen otthon maradtunk meg együtt a család, akkor ugyan menjünk már ki az erkélyre vagy a kertbe délután 5 órakor és öt percen keresztül tapsolással illetve csengetéssel fejezzük ki elismerésünket és szolidaritásunkat az egészségügyi dolgozók iránt. Nemes gesztus, tiszteletreméltó szándék, csak hát jelentős tömegeknek ebből annyi jött át, hogy "há fasza, lehet, sőt kötelező zajongani". Főleg, hogy nem egy forrás állította, hogy ha ennyi ember egyszerre csörömpöl, akkor ez olyan rezgéseket generál, ami egyből kinyírja a vírust. Úgyhogy ez lett belőle: 

Úgy vélem, nehezen vitatható, hogy ez nincs pontos összhangban a kijárási tilalom lényegével.

Persze a hivatalos értékelések szerint az akció teljes siker volt, hogy is lehetett volna más. A nyilvánvaló hivatalossá vált tehát: elrendeltek 21 nap kijárási tilalmat az egész országra. Csakhogy a központi kormányzat hagyott a két akció között egy kis időt, hogy azért az emberek mégiscsak legyenek képesek feltölteni a készleteiket meg a halaszthatatlan dolgaikat lerendezni. Nemúgy a goai "chief minister", aki súlyos stréberségében szünet nélkül kívánta kivitelezni az akciót, ráadásul egyből ki is nyilatkoztatta, hogy bevásárlás céljából SEM lehet kimenni. 3 hétig. Persze. De majd ők megoldják, mindet házhoz szállítanak. Én nagyon meglepődtem, de ez nem sikerült nekik. Nem is mennék bele most a részletekbe, volt itt minden: mégis lehet menni, mégse lehet menni, lehet de csak délelőtt, minden bolt nyitva 24 órán át... hagyjuk. 

Elég az hozzá, hogy szegény rendőrség nem tudta, mit kell csinálni. Azzal nyitottak, hogy random módon jól megvertek pár embert a csinos kis bambusz botjaikkal, ha úgy gondolták, hogy az illető éppen megszegi a senki által nem ismert aktuális szabályt. Aki jobban járt, az csak megsportoltatták: 

goa_police_2.png

Itt jegyezném meg, hogy az újságíró a képen látható akciót sit-up-nak bírta nevezni, pedig az a klasszikus hasizom gyakorlat elnevezése, nem a guggolásé. Goa és a sport...

A fránya internet miatt lett persze felháborodás, a rendőrség reakciója meg erre egy cukiságkampány.

rendor_1.jpg

De ez még semmi. Nekiálltak énekléssel szórakoztatni az állampolgárt. 

rendor_enekel1.png

Habár ezen a képen a testbeszéd meg a háttérben lévő főnök beállása nekem inkább azt sugallja, hogy valami halállistát olvas fel.

Ez már őszintébb, szívhezszólóbb:

rendor_enekel.png

Aztán a hirtelen leállásnak lett egy olyan hatása is, hogy az a pár tízmillió (vagy több) kétkezi munkás, aki szegényebb körzetekből érkezve különböző helyeken próbál keresni valamit, hirtelen munkanélküli lett. De úgy, hogy akkor holnaptól szevasz. Jobb híján a szerencsétlenek elindultak volna az adott esetben több ezer kilométerre fekvő falujukba, csak - nyilván a szokásos kellő megfontolás után - egyből leállították a vonatközlekedést Indiában. Rövid ideig még próbálkozhattak busszal, lett is belőle olyan szociális távolságtartás, hogy ihaj!


delhi.jpg

delhi_2.jpg

Persze a buszokat is leállították hamar, úgyhogy maradt nekik a gyaloglás.

download_1.jpg

Végül, ha netán ezt is sikerült túlélniük (vö. koronavírus áldozatai) és megérkeztek a falujukba, akkor, adott esetben, szembejött a Bölcsek Tanácsa ...

tree.jpg

... ők meg mehettek fel a fára 14 napra karanténba. ÁÁÁÁÁ!

Pedig elég lett volna őket leküldeni Palolemre, itt a "social distancing" garantált.

social_distancing.jpg

Meg a felhőtlen szórakozás is garantált, elég ehhez a hivatalos sajtót figyelni. Bizonyára emlékeztek Orbán néma nagybejelentésére. Ez itt is megy, annyival megtoldva, hogy a Power Minister-nek nem csak hogy hangja nem volt (illetve volt, csak olyan, mint Kennynek a South Parkból), de még vízszintesen is volt szegény.

power_minister.png

 Lehet itt unatkozni?

Erőt vettem magamon (figyelemmel e bejegyzés tárgyára, ez egy szóvicc volt), úgyhogy akkor tovább a goai infrastruktúra bemutatásának rögös útján.

A sport minden életkorban hasznos és fontos. A bícsen rohangálást szívesen kiegészítem egy kis gyúrással, amelynek megfelelő terepe a konditerem. Amikor ezt bevallottam egy kedves barátomnak és kollégámnak, megrökönyödött. Pedig edzőterembe menni szórakoztató, különösen ha az olyan, mint az itteni.

A történet ott kezdődik, hogy abban a komplexumban, ahol lakunk, a Ruby Residency-ben van egy ilyen egység, de annak állapota a karbantartás teljes hiánya folytán rohamosan romlik. Amikor, a monszun páráját kihasználva, a tükör szélén felhalmozódott mocsokban szép, terebélyes gombák nőttek (nem penészgomba vagy fungi értelemben, hanem rendes, kalapos cuccok), akkor úgy éreztem, ebből elég. Szerencsére, igen jó ütemérzékkel, megnyitott a faluban a Norbert's Fitness Studio.

43158672_2633305313349970_8250517263765995520_n.jpg

Én pedig karácsonyi ajándékként kaptam a csajomtól egy négy hónapos bérletet oda. Tehát update Norbival!

Január 1-től szólt az előfizetés, úgyhogy haladéktalanul (értsd: 4-én, mire végre úgy-ahogy felépültem a Szilveszterből) be is jelentkeztem Norbiéknál. Gondoltam, majd lesz valami papírmunka, aláírom, hogy én vagyok a hibás, ha fekvenyomás közben rámhullik a százkilós vastermék. (Közbevetőleg jegyzem meg, hogy szoktam figyelni az újlipótvárosi River Fitnessben is, ott ezt úgy kell mondani, hogy "megjáratom a mázsát".) Esetleg kapok egy szép kártyát, ilyesmi. Hát nem. Mondták, hogy arcról úgyis tudják.

Azóta járok. Pontosabban próbálok bejutni, amikor ezt lehetővé teszik. Merthogy nyitvatartásuk rendje sajátos szempontrendszert tükröz, jelszavuk az lehet, hogy "mindent a személyzet kényelme érdekében"! Reggel korán nyit, de fél 1-től 4-ig zárva van. Mert bár ez egy légkondis hely és az ebédszünet a vendégek egy részének lehetőséget adna egy kis edzésre, ez az intervallum a papika-csucsuka idő az itt dolgozóknak is, nyilván nem lehet hát őket ettől megfosztani. 3 és fél óra. Azon is gondolkodhattak, hogy vajon mikor érhetnek rá leginkább a bérletesek. A válasz nyilvánvaló: vasár- és ünnepnapokon. Meg is született hát legott a logikus reakció: ezeken a napokon zárva.

Ha tehát sikerült magamat betrükköznöm az intézményben, kezdetét veheti az erőfejlesztés. Nekem megvan a saját programom, úgyhogy nem igénylek szaksegítséget. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ki tudom vonni magamat a személyi edzők hatásköre alól. Először is sokan vannak. Arra a kb. 150 m2-re jut 5 - 6 egyidőben. Másodszor, és főleg, hangosak. Nagyon hangosak.

A Sikoltók:

43046261_1942989662416965_6501320097926217728_n.jpg

A Norbi iskolában feltehetőleg megtanítottak nekik két alapvetést. 1. Az a vendég, aki megengedheti magának a szolgáltatást, maga nem számolja az ismétléseket, (lehet, nem is tudná), megérdemli, hogy helyette ezt mások tegyék. 2. Motiválni embert legjobban üvöltéssel lehet. A tananyag része lehetett továbbá a számok angol megnevezésének gyakorlása, 1-től 10-ig, cool akcentussal.

A fentiek eredményeképpen a terem valamelyik sarkából, de lehet, hogy egyszerre három helyről is bődülések hangzanak fel folyamatosan, mint mondtam, a lehető leghangosabban. A számok, emelkedő számsorrendben, így néznek ki tehát (héttől fölfelé extrával!)

  • váá
  • tuáá
  • szrééé
  • fuá
  • fáó
  • szoiksz
  • szeveéé – láávli (lovely)
  • eiii – gúdboááá (good boy, nőknek is ez jár)
  • náááj – lasztvan (last one)
  • tueen – gúdvan (good one)

Amennyiben ettől még nem szakadt le a feje a kuncsaftnak, akkor a zenétől biztosan le fog. Jó gyúráshoz szól a nóta, ez eddig rendben van. Egyszer régen egy ilyen Ráday utcai pincében, ahol a rádió ment mindig, mondta is nekem a kolléga, hogy "tudod miért szeretek ide járni? - ??? - Jó az énekes!" Az viszont nem biztos, hogy a nagyszínpad lepipálását kellett volna kitűzni hangerő terén. És talán még ez is elfogadható lenne, na de mi dől a hangszórókból? Feltételezem, hogy valahol a darkweb legmélyén megbújik egy lejátszási lista direkt konditermek számára, amit mind le is tölt és lelkesen használ. Más magyarázatot nem nagyon találok arra a jelenségre, hogy ugyanaz a fos szól a labuani Swole Up Gym -ben mint a canaconai Norbert's-ben. Mondjuk van ennek humoros aspektusa is, miként a filmek itteni feliratozásának (bővebben erről itt:), mégpedig az, hogy az angol szövegértési képesség nem fedi le a dalszövegek tartalmát. Így aztán az egyébként meglehetősen prűd közegben vidáman mehet kedvencem, a korai kiégés problémáját boncolgató "I work hard every motherfucking day-ey-ey-ey" kezdetű sláger, az edzésmunkát végző személy hogyléte felől tudakozódó "Are you drunk now?/Are you high now?", illetőleg a szociokulturális közeget figyelembevéve rém adekvát "I kill 'cause I'm hungry (+shit, fuck)". Meg kell azonban hagyni, hogy van egy, amely az előadóművész őszinte döbbenetéről tanúskodik és így kezdődik: "Mayday, mayday / I've been thinking" (SOS, SOS / Gondolkodtam). Nyilván, így elsőre, elég nagy sokk lehetett.

Különben van kültér is, ez az úgynevezett Agility Arena

51593837_2911197882227377_8456873649016668160_n.jpg

Magam ezt mindközönségesen udvarnak hívnám mondjuk, már csak azért is, mert időnként áthajt rajta egy motor. Itt kínlódnak a rockynégyek, akik nem dőlnek be holmi hájtek baromságnak, mint a Dolph Lundgren nevű szovjet személy, inkább favágással meg talpfa láncon rángatásával készülnek. és nyernek. Az Agility Arena területén traktorgumit kell görgetni meg nagy kötelet cibálni. Hogy ezért minek fizetni, azt nem pontosan értem, hiszen traktorgumi kellő mennyiségben lelhető fel a természetben is, és ha a rockynégy egyből a szeméttelep felé fut vele, hasznot is hajt.

Viszont tisztaság van, azt meg kell hagyni. Folyamatos a takarítás, ami az indiai átlagot tekintve dicséretes. Más kérdés, hogy amikor elérkezettnek látják az időt, erre, akkor aztán nem ismernek sem istent, sem embert. Terminátor takarításként jellemezhetném az akciót, amit nyilván nyitvatartási időben kell végrehajtani, hiszen a már említett 3 és fél órás napközbeni zárva tartás nem lenne elegendő. Ha útban vagy, félrelök, ha fekszel, átsöpör a fejeden. De legalább nem kér meg arra, hogy tarts szünetet, inkább haláltmegvető bátorsággal nyúlkál bele az olyan jellegű, éppen mozgó gépekbe, mint például az elliptikus tréner. A kereskedelmi búvárok (akik kalapálnak meg hegesztenek) közt van egy mondás, miszerint "ne dugd bele az ujjadat oda, ahová a farkadat nem dugnád", oszt mégis tele a világ négyujjú kollégákkal. A konditermesek még a tapasztalatgyűjtés stádiumában járnak, be fogok számolni róla, hogy idővel még mindig tudnak-e öt sört rendelni kézjellel. 

Azt mondja ott az egyik felirat, hogy ne akkor hagyd abba, ha elfáradtál, hanem ha befejezted. Most befejeztem.

 

 

Az indiai infrastruktúra ismertetését a lifttel folytatnám. Ez egy látszólag marginális téma, de nem esetemben. 

A goai  felvonóval most már hagyományosan egy tipikus se veled - se nélküled viszonyt tartok fenn. Egyrészt ugye tagadhatatlanul szép.


img_20180926_131555.jpg

img_20180926_131718.jpg

Másrészt felszereltsége is kiváló. Többekközt van benne ventillátor, melynek üzemeltetése nélkül a helyi lakosság rövid időt sem bír ki, bár annyi hátránya azért van ennek, hogy a cucc a liftakna pülledt, dohos levegőjét tolja igen hatékonyan a kabinba.

img_20180926_131650.jpg

Harmadrészt az sem mellékes körülmény, hogy a hatodikon lakunk. Hogy ne szeretném hát Őt!

Csakhát némileg makrancos a kicsike. Mindjárt első nap, amikor beköltöztünk a házba, huncutkodni kezdett. Erről annak idején - egy jó éve - már beszámoltam, imigyen.

Elmentem megvásárolni a legszükségesebbeket, úgy mint sör. Jöttem szépen haza és a liftben - esküszöm, így igaz - éppen azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet a protokoll áramszünet esetére, midőn elment az áram, ennek következtében pedig a szerkezet megállt. Tudom, hogy van a komplexumban generátor, úgyhogy néhány percet türelmesen vártam a sötétben, később a telefon fényénél. Semmi. Ha csak azt nem tekintjük valaminek, hogy kezdett a bádogkasztniban olyan negyven fok lenni. Úgyhogy, az elvárásoknak megfelelően, kicsit csöngettem, majd nagyon csöngettem, majd dörömböltem. Semmi. Úgy tíz perc után, a térerő renyhesége miatt az ajtóra tapadva felhívtam az irodát. Ezután már csak újabb rövid időt kellett várni arra, hogy megérkezzenek a szakemberek, akik csináltak fényt és leirányították a kabint a földszintre. Viszont ekkor sem engedtek ki, pedig már meglehetősen ideges és panaszos üvöltésbe kezdtem, hanem nekiálltak megkonzultálni a helyzetet. Az eredmény az lett, hogy felküldtek az ötödikre, ahol végre, tizenöt perc után, a tökömről is izzadtságot folyatva kiszabadultam. Persze értem én az eljárást, nem akartak szembesülni egy feltehetően felfokozott izgalmi állapotban lévő, káromkodó külföldi vendéggel. Úgyhogy megoldották.

Csak röpke pár napnak kellett ahhoz eltelnie, hogy ismét a gép foglya legyek. Ezúttal is hiába csöngettem, a Liftwaffe csak nem jött. Szerencsére azonban volt a közelben egy empatikusabb szomszéd. Ő először szóval tartott, de legalább nem kezdte el felolvasni a Micimackó adekvát részét, miként egyszer régen egy jóbarát, amikor beszorultam egy panellakás klotyójába, csak olyanokat kérdezett, hogy kapok-e levegőt. Aztán, elunva a meddő várakozást, ketten együtt gyakorlatilag leszakítottuk a liftajtót. Így kijutottam, csak hát utána komolyabb karbantartásra szorult az eszköz. Mondta is egy kedves barátnőnk, hogy innentől Liftes Totya lesz a nevem.

Legott meg is tanulta a ház személyzete a leckét: babonás tisztelettel övezik a szerkezetet és ők bizony ebbe nem szállnak be többet, inkább felgyalogolnak az akárhányadikra is. De én igen, hiszen szeretek veszélyesen élni!

Mostanában inkább az van, hogy vagy egyáltalán nem megy (ilyenkor a kijelző azt mutatja, hogy a létező hatból a kilencedik emeleten áll a kabin) vagy igen, de a földszinten nem nyílik az ajtó, csak csattog meg rángatózik. Ilyenkor vissza kell menni az elsőre vele és ott próbálkozni a szökéssel.

A harmadik és a negyedik szint között néha súrlódó hang hallatszik, ahogy haladunk. Arra jutottam, hogy ez nem lehet más, mint hogy a felvonó korábbi áldozatai kapargatják a fülkét csontkezükkel.

Félek, hogy rajta vagyok a Schindler listáján!

img_20180926_131643.jpg

Az "élet apró szépségei" rovatban, gondoltam, bemutatom egy kicsit a goai infrastruktúrát. Némileg alternatívnak jellemezném egy szóval, úgyhogy talán nem lesz unalmas.

Kezdeném mindjárt a postával, mivelhogy ennek apropója is van. Történt, hogy a cég búvárfelszerelésének nagyobbik részét bérbe adtam a monszun idejére, így az Delhiben állt szolgálatba. Goától ez olyan 2000 km, úgyhogy a távolság áthidalása nem annyi, hogy odaviszem neki egy kisteherrel és ledobom. A bérleti időszak lejártával a kolléga úgy határozott, hogy az egyébként tökéletesen reménytelen futárszolgálatok helyett az India Post szolgáltatását fogja igénybe venni visszajuttatás céljából. És milyen jól tette! Enélkül sok vidám pillanatról maradtunk volna le.

Összesen kilenc részletben sikerült a cuccot bedobozolni.

8fa811d1-6ac8-48ce-8790-29a828a84151.jpg

Ezekkel legott felkereste a helyi postát. Itt aztán elkezdték a rendszerben felkutatni a Goa, Canacona helységhez tartozó postahivatalt és irányítószámot. Nem lelték. Pedig van itt nekünk a tanyaközpontban ez a szép nagy ház, az van ráírva, hogy Post Office Canacona (Plusz Modi Miniszterelnök Úr, úgyis, mint bankalapító orcája.)

 img_20180901_133226.jpg

Szerintem ezt keresték. Ezt persze ott a fővárosban nyilván nem kell sem tudni, sem bemondásra elhinni. Azt a megoldást ötlötték ki hát, hogy a feladóvevényre rányomtatják a legközelebbi, a hivatal rendszere által is ismert (így tehát létező) objektumot, mégpedig Panajit. Az egy város, Goa fővárosa, tőlünk olyan 80 km-re. Ha már ez így alakult, akkor a címzett megnevezését sem gondolták túl. Íme az eredmény: "Gabor, Panaji". Kész.

4851e840-aeaa-4c42-b025-66e5eab9d560.jpg

Ez olyan, mint mondjuk "Pista, Győr". Főleg, ha Pista Zalaegerszegen lakik.

Mivel a csomagok tartalmának összértéke olyan +/- egymillió forint, nyilván teljes nyugalommal vettem tudomásul a tényállást. Tenni már nem tudtam semmit, azon kívül, hogy sűrűn néztem az online követőrendszert. Ennek gyakorlati értelme ugyan nem volt, hiszen a dobozok egy része aszerint még akkor is Delhiben volt, amikor már átvettem, azonban mégis kár lett volna kihagyni. Az India Post ugyanis népművelő funkciót is magára vett, így aztán azt a tényt, hogy az érdeklődő egy humanoid, a szokásos "I'm not a robot" és hasonlók helyett matematikai feladatok megoldatásával ellenőrzik.

untitled_2.jpg

Ez egy viszonylag egyszerű darab volt, de előfordul 7-2=, 2/2=, sőt 3,5,2,8,6 - írd be a negyedik számot verzió is. Ha majd ezt már minden felhasználó készségszinten kezeli, gondolom áttérnek a vektorok összeadására vagy a logaritmus számítására.

A fentieket követően kicsit meglepett, hogy csupán pár nap elteltével telefonon jelezte a helyi, tehát nem a panaji posta dolgozója, hogy itt vannak a dobozok és ugyan vegyem már át őket a hivatalban. Azt illetően nem voltak illúzióim, hogy mondjuk kihozzák a címre, ez korábban sem fordult elő soha. Konkrét időpontot kaptam, reggel 10 órát. Ennek, mint kiderült, egyetlen értelme az volt, hogy a körzet illetékes postása bebiztosítsa személyes jelenlétét az átvételkor és így kendőzetlenül bejelenthesse igényét 100 rúpiára, az általa el nem végzett munka ellentételezéseképpen. Miután átvette a jattot, meg is mutatta az egyik doboz állagát.

 img_20180827_100238.jpg

Panaszra nyilván nem lehet ok, hiszen betették a cuccot ebbe a szép, Ikea jellegű zsákba, az meg extra.

Kanyarított is aztán egy olyan hivatalos küllemű átvételi dokumentumot, hogy csak na!

new_doc_2018-08-27.jpg

Bombabiztos. Problémája csak annyi, hogy, mint látható, csupán nyolc csomagról szól, egy ugyanis nem érkezett meg. Sebaj, röpke két óra elteltével újabb hívást kaptam, ezúttal egy másik, bár szintén közeli postáról, vagy inkább valami körzeti al-postáról. Ez az egy valahogy odaesett, ez van.

Mentem is mindjárt, abba a házba, ahová ismereteim szerint kellett. Az azonban egyből gyanús lett, hogy beléptemkor a postamesternő a valaha pultként szolgáló asztalon egy csecsemőt pelenkázott. Ej, mondom, mi a kő? Csak nem ezt küldték és most meg, átvétel előtt, újracsomagolják? Nem. Valójában a néni nyugdíjba vonult és mivel a hivatali ingatlan igazából egyben az ő háza volt, annak mennie kellett. A leírás alapján meg is találtam hamar a közeli, másik egységet, természetesen az új postamesternő házát.

img_20180827_124139.jpg

Szépen felkúrtákrögzítették a fára egy százas szöggel ezt a táblát 'szt annyi. Posta megnyílt.

Bementem, újra jattoltam, megkaptam, kész. Nem csak hiánytalanul érkezett minden, de még remekül is szórakoztam.

Fent nevezett Modi miniszterelnök a napokban jelentette be, hogy India hamarosan embert küld a holdra, saját erőből. Fennakadás nélkül fog menni, érzem.

Kérem szépen, tudományos munkásságom előrelendült, nem várt inputok folytán. Korábban már publikáltam kutatásaim lenyűgöző eredményeit, az akkor ismert világ koordinátarendszerében. Új fejlemények és tapasztalatok ugyanakkor a továbbra is működő modell kiegészítésére ösztönöztek.

A témához eredetileg empirista - purista szemlélettel közelítettem (v.ö. tiszta szesz), azonban be kellett látnom, hogy a laboratóriumi formula az emberi tényező sajnálatos létezése miatt a valóság próbáját nem állja ki minden esetben.

A probléma lényege, hogy a PIAL értékét csupán az egyéni kvalitások által meghatározottnak tételeztem és nem vettem figyelembe a brutális hatósági beavatkozás, mint korlát létezésének lehetőségét. 

Papucsállat 1. számú komplementer megfigyelése: a Labuan-redukció

Történt, hogy a PIAL érték zökkenőmentes fenntartását anyagi oldalról nagymértékben támogató duty free rendszerre, a régi szép időkben csempész-, ma már csak adóparadicsom Labuanba érkezésünket pontosan egy (1) héttel megelőzően sújtott le a kormányzati ököl. Mivel a szisztéma korábban mintegy huszonöt évig állt fenn töretlenül, azt is mondhatnám, hogy hja, ilyen az én formám. De akik jól ismernek, tudják, hogy ilyet én nem mondanék. olyat annál inkább, hogy miért nem veri beléjük a *** a kóchengeres ***-t.

Az új rendszer szerint minden vásárlónak regisztrálnia kell és csupán egy havi kvóta szerint jogosult alkoholos italokat vásárolni (Labuan-redukció). Itt azért megjegyezném, hogy összességében ez nem veszélyeztette személyes PIAL értékem karbantartását, lévén szó havi 5 liter töményről és 3 láda, vagyis 72 kis(!) sörről. Sajnos a rendszeren belül meghúzódik némi aránytalanság, nevezetesen hogy az átlag napi 2,4 kisüveg sört nem tartottam kielégítő eredménynek. Ez elviekben ismételten a már nagyjából magam mögött hagyott töményezés irányába terelt volna. Ennek elkerülése érdekében sietett azonban segítségemre drága nőm, aki az illegalitás talajára lépve saját fejadagja terhére juttatott többlet sörökhöz. (KKK = Kívánatos Kvóta Korrekció)

Azt is meg kell jegyeznem, hogy némi fényt villantott fel az alagút végén az, hogy azért Labuan mégiscsak Ázsia. Ennek következtében a kisebb Tesco méretű One Stop Duty Free üzletben lebonyolított első beszerzésem során valóban regisztráltak és könyvelték a tételt, de másnapra a szolgálatos három darab rendőr nyomtalanul eltűnt és - bár próbavásárlásokra sort kerítettem - a nevem mellett szereplő számok növekedése jó ideig nem rondított bele a kellemes, trópusi hangulatba.

img_20161111_182950.jpg

Bájos aspektusa a problémakörnek az, hogy a muzulmán lakókörzetek közelében lévő boltokat bezárták. Ezt olyan mohamedános hozzáállásnak nevezném, mint mondjuk az iszlám bankolásban a kamatszedési tilalom kreatív áthidalását lényegében verbális eszközökkel. Mert hát melyik az a száraz torkú igazhitű, amelyik nem képes átmenni a cél érdekében a szomszéd kerületbe vagy elküldeni a kutyahitű havert a boltba? Vagy melyik nem képes a cserépkályha mellett rottyantott, kukta gyorsfőző fazékban hevített krumplicefrét lepárolni a fregolira akasztott apparát segítségével? Melyik?

Elkalandoztam a felelőtlen és üres sztorizgatás irányába, de a lényeg tehát: a  rendszer lehet természetellenesen felső korlátos is.

Papucsállat 2. számú komplementer megfigyelése: a Goa-irregularitás

Annak ellenére, hogy Goán úgy általában nem lehet panasz a kísérleti alapanyagokkal való ellátásra, van az indiai kormánynak egy elégé el nem ítélhető gyakorlata, az ún. dry day rendszeres alkalmazása. Nomen est omen: ezeken a napokon - ha csak rajtuk múlik - száraz marad a torok. Stabilan csupán egy, helyesen talán feketével jelölendő nap szerepel a kalendáriumban, október 2., Mahatma Gandhi születésnapja. Sajnálatos módon azonban ebben az országban is rendszeresen tartanak választásokat, nem is keveset. (Erről részletesebben itt.) Van összindiai, goai és önkormányzati, persze külön-külön. És mindegyik egy többnapos folyamat. Ugye maga a szavazás, aztán az eredmény kihirdetése és közbülsőleg bármi, amit a hatóság az átlag népesség szempontjából felkavarónak minősít. Ilyenkor legott elrendelik a szesztilalmat. Ezzel gondolják megelőzni egyfelől a korhely korteskedést, másfelől azt, hogy az ellentétes táborok képviselői hindu illetőleg keresztény szellemben részegen agyonverjék egymást. A bezárás időpontjáról és tartamáról előzetesen a boltosok sem nagyon tudnak, volt olyan, hogy egyszer csak délután ötkor történt ez. 

Itt jön képbe a tudós ember előrelátása. Miként Hofi mondotta volt, az a melós, akinek nincs otthon annyi vegyespálinkája, hogy kilencig kitartson, az száradjon ki. Ha viszont ez sem segít, bizton számíthatunk arra, hogy Indiában mindenre van  megoldás. Jelen esetben az, hogy a boltos házánál kell kopogtatni, aki a hátsó ajtón keresztül kiadja a kért terméket, törzsvevők esetében felár nélkül. Csak annyi az igénye, hogy egy lepedővel vagy ilyesmivel érkezzünk, amivel aztán letakarhatjuk a robogón a ládát. Mert az ugye tök normális, így gyanús sem lehet, hogy ilyen nehéz időkben az emberek faluszerte textillel burkolt kockákkal motorozgatnak.

Megfogva tehát itt is a lényeget: amennyiben a kutató nem kívánja magát kiszolgáltatni ellátási irregularitásoknak, előrelátásra, tervezésre, készeletezésre és kapcsolatrendszerre van szüksége.

Végül, oldandó a téma komolyságából adódó feszültséget, egy személyes jótanács.

Hennessy helyett Honey Bee!


hennessy.jpghoney_bee.jpeg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

"Azonos hatás, kedvező áron!"

 

Ennek a bejegyzésnek konkrétan nincs sok köze semmihez, de hát úgy alakult, hogy ismét komolyabb időt töltök Goán, ráadásul közel egy hónapot egyedül voltam egy mindennel felszerelt lakásban. Ennek az lett az egyik következménye, hogy ismét néztem indiai tévéadást és megfigyeltem jelenségeket, pontosabban felidéződtek bennem korábbi megfigyeléseim. Megosztom.

Az egyik ilyen a hindi nyelv jelenlegi, sajátos állapotára vonatkozik. Azt nem állítanám, hogy konkrétan bollywoodi filmeket bámulnék, mert sajnos sem a Suzuki Swiftet legörkorcsolyázó, majd meghorgonyzó hős,

sem a fogorvosi fúrót idéző női énekszólamra, suhogós tyeplákiban a virágágyásban ugráló csávó szemlélése nem tud sokáig lekötni.

Viszont reklámok azért itt-ott szembejönnek. Ajánlanám megtekintésre a következőt, fókuszban a nyelvi megvalósulással.

Láthattuk, a jóember teljesen esetlegesen vándorol a hindi és az angol nyelv között, nem csak szavakat, hanem kerek mondatokat is angolul mond végig, mégis, ha megkérdezek egy helyit (megkérdeztem), határozottan azt fogja állítani, hogy ez hindi. Így megy ez bizony, nem csak a tévében, a való életben is. Természetesen igaz ez a valamennyire technikai jellegű szavakkal kapcsolatban, és ez még érthető is, de sajnos olyan kifejezéseket is szinte teljesen kiszorított az angol, amelyek elég alapvetőek és nyilvánvalóan létezett rájuk szó már a gyarmatosítók bejövetelét megelőzően is. Kedvenc, sokat idézett, a búvárhajón valóban elhangzott példám: "Pass karo yellow wala diving ka bag." Ebből echte hindi a karo (csinálni, de inkább olyan segédige jelleggel) wala (az, egy) és a ka (birtokos). A többi angol és nem csak a diving, hanem a yellow és a bag is. Vagyis minden érdemi szó. (Tehát a megfejtés magyarul: "Add ide a sárga búvártáskát"). És ez, esküszöm, hindinek minősül, bizony. 

Mint ez itt, nyilván.


photo0412.jpg

Ez megfordítva is igaz: muszáj a közleménynek nyomokban hindit tartalmazni, mert különben az önmagát angolul nem beszélőnek minősítő populáció valóban nem tudja/akarja megérteni azt. "Check it" ... semmi. "Check karo" ... megtörténik. Még jobb: "bottle of water" ... nézés. Water bottle, vagyis a hindi verzió ... megkapom. Az mondjuk tény, hogy a helyes kiejtést is ismerni kell, miszerint "vatebotel". Egyébként létezik ugyanerre hindibb megoldás is: पानी की बोतल. Naugye. (Paani ki botal, ahol a paani a víz, a többit már tanultuk.)

Ne legyen félreértés: nem kritizálok senkit, mindenki azt csinál a nyelvével, amit akar (kivéve a marhát, mert azét megfüstölik és megeszem), illetve a lingvisztika liberális irányzatának képviselői a megmondhatói: a nyelv öntörvényűen fejlődik. A jelenségre magyarázat lehet egyébként, meg ugyanannyira ellenérv annak létezésével szemben, hogy az általam ismert indiaiak nagyon komoly nyelvérzékkel rendelkeznek. Az alap, hogy mondjuk egy goai beszéli a konkánit (ez a helyi nyelv), a hindit, jó eséllyel a marathit (szomszéd, nagy állam nyelve) és az angolt, de még akár magyar mondatokat is képesek első hallásra megjegyezni és később is, adekvát módon visszaadni. Példamondatok. "mit kérsz inni", illetőleg  (vezetés közben) "menjél má' bazmeg!"

Egy másik tanulság a tévézésből. Ugyebár Indiában nem lehet csak úgy mindenfélét mutatni meg mondani egy filmben. A náci zombi nyugodtan rugózhat egy fáról a beleinél fogva szombat délután kettőkor, de a kivillanó melltartónak pusztulnia kell éjjel tizenegykor is. Akkor is, ha mondjuk emiatt egy komplett megcsalási jelenet kimarad, amitől teljesen értelmetlenné válik minden, ami a filmben ezután történik.

A csúnya szavakra pedig némítás, a feliratban (mert az angol nyelvű filmek is angol felirattal mennek, ami szerintem nagyon jó amúgy) kipontozás. vár. A Ponyvaregény helyi változatára még Tarantino sem ismerne rá, az tuti. (Mondjuk tény, hogy a balatonudvari kertmoziban annak idején meg komplett tekercseket cseréltek fel és mi még így is érteni véltük, bár volt nálunk egy üveg vodka és egy szatyor sör is.) Csakhogy. A "fuck" szó felismerése és kiszűrése, még ragozott állapotban ("fucking") is megbízhatóan megy. A "shit" beazonosítása sem szokott gondot okozni, sőt általában a néma szájmozgásra az írott szövegben kreatív módon a "crap" rímel, hasonlóan a "bullshit - nonsense" pároshoz. Jó, hát ezzel az angol trágárságok kilencven százalékával végeztünk is, csak hát ott van még az a fránya tíz százalék. Úgyhogy sajnos a "shag" az maradhat, olyannyira, hogy szépen ki is írják, nyilván mert a kis szótárában a "toszni" csak a negyedik jelentés, odáig meg ki olvassa el. A "wet pussy"-ról pedig feltehetően azt gondolja a mester, hogy hát megázott a cicamica, azért nem sújt le rá a póstairón haragja.
pussy-so-wet.png

susegad 2017.09.01. 12:02

Üzenet a liftből

Papucsálat megpróbál felébredni tetszhalott állapotából. Ehhez, úgy tűnik, szegénynek arra van szüksége, hogy ismét Indiában legyen. Azt meg viszont, ha valaki ideérkezik, nagyon is észreveszi. Ennek alátámasztásául hadd meséljek az elmúlt, csupán három napból ezt-azt.

Indiában a reptérre belépni is csak jegy- és útlevél-ellenőrzés után lehet, de a nagyobb terminálokon még bent is, nekem randomnak tűnő helyeken, újra és újra ellenőrzik ugyanazokat az iratokat. Ezt a szép feladatot katonák látják el, akik most, a terrorveszélyre tekintettel, még többen vannak. Mondjuk a létszámgyarapodást leginkább golyóálló mellényben, kerekeken guruló, kémlelőablakos kis páncéllemez mögött műanyag széken üldögélő, géppisztolyos szerencsétlenek jelentik. Ezt a jelenséget lefotózni nem mertem, hátha az a fegyvernek látszó tárgy mégis működik.

Naszóval az egyik ilyen beléptető katona megállít és mivel ez az útlevélből számára nem derül ki, megtudakolja, honnan jövök és a válasz után rögtön azt is, hogy mondják magyarul, a "jó reggelt"-et. Mondom neki, mégpedig korrektül, mert nem vagyok olyan, mint az a valaki, aki miatt a dahabi bazáros minden magyart hangos "a fasz üsse ki a szemed" felkiáltással üdvözöl. Gyakorolja, ismételgeti, korrigálom, elvagyunk. Mögöttem gyűlik a sor, mondom a közegnek, hogy hát szerintem menni kéne. Ezt ő elengedi a füle mellet és csak megy tovább a "dzsó regilt", míg inkább elfogadom tökéletesnek az utolsó variációt, csak haladjunk már. 

Ez meg is lenne, határőr. Aszongya hova megyek? Goa. Piknik céljából? Nem, még csak nem is holiday, amire gondoltál, munka lesz az. Miféle? Scuba diving. Hö? Víz alá megy, nézi a halacskákat, izé palack a hátán. Mutatom is mindezt az egyértelműség kedvéért, megint csak népes közönség előtt. Megérti, felderül az arca és megkérdezi, hogy ezzel a búvár beosztásommal boldog vagyok-e. Hát mondom, persze. Aszongya, az nagyon jó, ha én boldog vagyok, akkor ő is. Most már visszakaphatom a passzust.

Ez egy ilyen hajnal, pedig nem is ittam, csak megérkeztem Indiába, az meg erősebb tudatmódosító az alkoholnál.

Eljutottam Goáig és beköltöztem új lakunkba. Ez ugyan nélkülözi a korábbi szállás falusi romantikáját, ellenben a hatodik emeleti ablakokból és a teraszról olyan kilátást kapunk, hogy a Papucsállat kizárólag azért nem fossa le a bokáját, mert nincs neki.

img_20170901_083742.jpgimg_20170901_144248.jpg

És bár egy elég korrekten berendezett lakásról van szó, az hamar kiderült, hogy a kettőből egyik fürdőszobában sincs egy tükör, és a nyomokból úgy látszik, hogy soha nem is volt. Egész alakos, nagy tükör van három is az egységben, de az a kis, praktikus fajta az elfelejtődött. Talán csak nők vagy szakállas férfiak laktak itt eddig. Vagy szakállas nők. Azt mondták, majd hoznak egyet, de ez eddig még nem történt meg. Vehetnék persze mondjuk száz rúpiáért, de azért sem! Vannak elvek is! Úgyhogy addig, jobb híján, a szelfi üzzemmódba állított telefonom segítségével borotválkozom. Tisztára, mint egy idióta.

 img_20170901_112808.jpg

Aztán elmentem megvásárolni a legszükségesebbeket, úgy mint sör. Jöttem szépen haza és a liftben - esküszöm, így igaz - éppen azon gondolkodtam, hogy vajon mi lehet a protokoll áramszünet esetére, midőn elment az áram, ennek következtében pedig a lift megállt. Tudom, hogy van a komplexumban generátor, úgyhogy néhány percet türelmesen vártam a sötétben, később a telefon fényénél. Semmi. Ha csak azt nem tekintjük valaminek, hogy kezdett a bádogkasztniban olyan negyven fok lenni. Úgyhogy, az elvárásoknak megfelelően, kicsit csöngettem, majd nagyon csöngettem, majd dörömböltem. Semmi. Úgy tíz perc után, a térerő renyhesége miatt az ajtóra tapadva felhívtam az irodát. Ezután már csak újabb pár percet kellett várni arra, hogy megérkezzenek a szakemberek, akik csináltak fényt és leirányították a kabint a földszintre. Viszont ekkor sem engedtek ki, pedig már meglehetősen ideges és panaszos üvöltésbe kezdtem, hanem nekiálltak megkonzultálni a helyzetet. Az eredmény az lett, hogy felküldtek az ötödikre (ami azért különösen okos, mert a lakás a hatodikon van), ahol végre, tizenöt perc után, a tökömről is izzadtságot folyatva kiszabadultam. Persze értem én az eljárást, nem akartak szembesülni egy feltehetően felfokozott izgalmi állapotban lévő, káromkodó külföldi vendéggel. Úgyhogy megoldották.

In Goa we trust!

 

susegad 2016.10.11. 12:25

Goa irányt mutat

Ha már volt választás, legyen még egy kis politika.

Amikor olvastam és elraktam néhány hírt goai politikusok viselt dolgairól, kívülállóként jókat tudtam röhögni rajtuk. Hát hogyne, ilyenek ezek a dzsungellakók*, hehe. Aztán, ahogy mostanság elnézem mondjuk a TEK szerencsétlenkedését kétszázezer SIM kártyával vagy a lagziba helikopterező balfasz esetét, eszembe jutnak a nagy elődök. Lehet, hogy már nekik kéne ide beiratkozniuk továbbképzésre.

2008-ban komoly terrortámadás-sorozat zajlott le Bombayben. Ennek következtében kitört a pánik mindenhol, Goán is. Mivel pedig a bombay-i támadók a tenger felől érkeztek, a hadsereg kigondolta a frankót és egyből remek homokzsák-bunkereket kezdett építeni a tengerpartokon, a bikiniben napozó külföldiek tőszomszédságában. Ez a csinos darab volt például hivatott megteremteni a biztonságot Palolem Beachen.

patnem.jpg

Őket védték.

dsc04533.JPG

Node első körben apály közben alkottak a mesterek, aminek egyenes következményeként egyből el is vitte a következő dagály az egészet a francba, a közönség nem csekély derültségére.

Tovább fokozta a lakosság szubjektív biztonságérzetét a korszerűen felszerelt, snájdig egyenruhába bújtatott, fess honvédek látványa.

dsc00096.JPG

Ez a kettő legalább nem fogta egymás kezét, ahogy egyébként szokták. Legalábbis a kép készítésének pillanatában.

A terrortámadásokkal kapcsolatos politikai és mentális helyzet illusztrációjaként álljon itt egy rövid idézet a nagymultú Herald című, angol nyelven megjelenő napilapból. Churchill Alemao, a goai munkaügyi miniszter-féleség nyilatkozott, miután a kormány először betiltotta a Karácsonyt meg a Szilvesztert, mer’ gyönnek a tenonisták a tengerbű, aztán másnap mégis engedélyezte. Aztán újra betiltotta. Végül ismét engedélyezte, de csak kicsit, ezért aztán de facto mindenki azt csinált, amit akart. Naszóval Alemao úr ímígyen szólott a polgárokhoz:

„He said nothing will happen in Goa as the State is protected by St Francis Xavier and Lord Damodar. (Azt mondta, semmi nem fog történni Goán, minthogy az állam Szent Francis Xavier és Damodar Úr védelme alatt áll.)”

Ezt mondta, bizony. Engem meggyőzött, sokkal jobban éreztem magam egyből. Bár, mintha pont Mohamedről felejtkezett volna el…

Aztán itt van a kedvencem, Mickky Pacheco, turizmusért felelős miniszter. A múltkor már meséltem róla, ő az, aki az általános 6. osztályából kibukott.

Van egy tragikomikus szokás Goán, a hűség és alázat kimutatása a felsőbbség felé, napilapokban feladott fizetett hirdetések formájában, például az illető születésnapja alkalmából. Mondom, ez goai specialitás, más indiai államokban nem jellemző. Ilyenkor komoly szinten undorító seggnyalást hajt végre mindenki, aki ezt fontosnak tarja, nem fukarkodnak az olyan jelzőkkel, mint „lendületes vezetőnk”, „jótevőnk”, aki persze soká éljen mindannyiunk örömére.

 untitled.jpg

A vendéglátóipar jelentőségére tekintettel Mickky kiemelt célpontja e spontán és őszinte megnyilvánulásoknak. Az egyik évben, a születésnapján megszámoltuk, a Heraldban 217 ilyen hirdetés jelent meg, volt közöttük egész oldalas is. Aznap sajnos a hírek kimaradtak az újságból. Azt mondják, a címzettek számon tarják és ha valaki elfelejtkezett a kötelezettségéről, annak vége. Ha figyelembe vesszük, hogy négy napilap van Goán, erre bizony irtózatos összeget költenek el a népek. No, erre jöhetett rá jó Mickky is, midőn megjelentette a mellékelt felhívást.

img_0267.JPG

Azt kéri benne, hogy a hirdetésekre pocséklandó pénzt inkább mindenki fizesse be az ő alapítványába, ami ugyan még nem létezik, de pont a születésnapján fog elindulni. Rámozdult a készpénzre, no. Azt pedig a szarkasztikus humor egyfajta megnyilvánulásának vélem, hogy ígérete szerint az alapítvány a léből majd két darab halottaskocsit vesz Benaulim polgárainak épülésére.

Mint a később közzétett másik közleményből láthatjátok, nem is hazudott, mert ő nem szokott, kivéve, ha az iskolai végzettsége felől kérdezik.

dsc00698.JPG

Ott van bizony a két halottaskocsi, amit Ubaldo Cunha atya vesz át 10 órakor. Halleluja! Azon sincs semmi csodálnivaló, hogy a speciális rendeltetésű járművek oldalát Mickky nagyméretű fényképe díszíti, hiszen amellett, hogy nagyon esztétikus is neki a feje, fontos, hogy a néhai választópolgár a hűtőkamrából a sírgödörbe vezető útja során is tudja, hogy soha de soha nincs magára hagyva. Üdvözülés híján, 3 napos bejelentési határidő és a lábujjcímke visszajuttatása mellett pénz-visszafizetési garancia!

Végül azért ő is megszűnt miniszternek lenni, amikor pár hét bujkálás után önként jelentkezett a rendőrségen. Azért keresték, mert alaposan gyanúsítható volt azzal, hogy megmérgezte egy fiatal nőismerősét. Patkányméreggel, konkrétan.

Legalább volt mivel elszállítani szegényt.

 

* Nem én neveztem a goaiakat dzsungellakóknak, hanem egy, az államban pert vivő  bombay-i ügyvéd ismerősöm. Én ettől elhatárolódom.

susegad 2016.10.01. 11:57

India szavaz

Két választást sikerült végigasszisztálnunk Goán. A tanulság az, hogy nekik nincs szükségük valami kétfarkúra, maga a rendszer biztosítja a felhőtlen szórakozást.

Bár nyilván hatalmas erőket mozgósítanak a cél érdekében, úgy tűnik, egyelőre nem sikerült mindenkinek maradéktalanul elsajátítania a betűvetés nehéz tudományát. Ezért aztán továbbra is minden jelölt rendelkezik egy jellel (biztos ezért jelölt), amolyan ovista módra, hogy a kedves, fontos, de még a neveket kibetűzni is képtelen, vagyis totál analfabéta választópolgár gyakorolhassa alkotmányos jogait. Más kérdés persze, hogy –elnézve a miniszterek viselt dolgait is – nem biztos, hogy teljesen indokolatlan lenne a műveltségi cenzus bevezetése, mert félő, hogy e vezetőket a szellemileg kissé leárnyékolt tömeg emeli pajzsra. Saját soraiból válogatva.

Itt van, példának okáért, kedvencem, Mickky Pacheco, egy ideig a turizmusért felelős goai miniszter, aki valamikor még 2008-ban botrányba keveredett. Nevezetesen erős a gyanú, hogy füllentett iskolai végzettségét illetően. No nem valami doktori címet vagy PhD-t hazudott be, hiszen - mint tudjuk - az csak köztársasági elnöki szinten dukál. Hanem az történt, hogy a 2005-ös választások során tett nyilatkozata szerint teljes tíz osztályt végzett X iskolában. Ez Indiában az általános iskolának felel meg, ami ahhoz kell, hogy például beülhessen valaki egy boltba eladónak. Később ez kimehetett abból a túlművelt fejéből és két év múlva, valami más papírban, óvatlanul lecsökkentette az elvégzett osztályok számát hétre. Ez a – nyilván csak látszólagos – ellentmondás feltűnt valakinek, aki utánajárt. Az a tény került megállapításra, hogy a miniszter úr egyáltalán nem járt az X iskolába, hanem ezzel szemben az Y-ba járt, ahol sikeresen abszolvált öt (5) osztályt, azonban a hatodik végén a híresen magas indiai követelményekbe beletört neki a bicskája és a tanári kar őszinte sajnálatára megbukott. Ez annyira megviselhette, hogy úgy döntött, inkább autodidaktaként képzi magát reneszánsz jellegű polihisztorrá, és többé nem ment iskolába. Sem az Y-ba, sem másikba. Így közoktatási karrierje véget ért 11 éves korában. Innen egyenes út vezetett a miniszteri bársonyszékbe.

Egy szó mint száz, felénk lehetett tehát választani Baba, Labda, Repülőgép és Szekrény között. Jól ráérzett a jelöltek bizonyára professzionális kampánystábja arra is, hogy antagonisztikus ellentét feszül a plakátra írt „szavazz a köcsögdudára, válaszd Antonio Poechvacarrot” jellegű szlogen befogadhatósága és a jelrendszert megszülő betűértelmezési kihívások között. Ezért aztán vizualizálták az üzenetet, együtt pózolva a jelnek megfelelő, konkrét tárgyakkal és mintegy programjuk részévé téve azokat. Labda és Baba esetében ez nem nagy feladat, (Baba egyenesen 3D!) 

Szekrény, és főleg Repülő kissé nehezebb helyzetben van.

 

Választási ügyekben azonban Tamil Nadu állam akkoriban, s talán ma is regnáló kormánya a legnagyobb játékos. Az újság szerint a választásokat megelőzően jelentős sorok kígyóztak egyes kijelölt műszaki boltok előtt. Mit osztanak? – kérdezhetné a tájékozatlan idegen. A helyes válasz ez lenne: színes tévét. Első lépésben azt találták ki, hogy kapjon ilyen, a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen berendezést a szegény kisebbség, akinek nincs. Aztán rájöttek, hogy így a választásra jogosultak mintegy 83%-a kimarad az osztogatásból és esetleg másra talál szavazni. Úgyhogy legott kiterjesztették a programot mindenkire és valamennyi család jogosulttá vált egy-egy tévére, anyagi helyzetétől függetlenül. Persze éltek is a lehetőséggel, vitte a cuccot boldog-boldogtalan, ezért nem lehet hibáztatni őket. Egyiküket idézte is az újság, miszerint ugyan már van otthon két tévé, de ha a kormány adja, akkor elfogadjuk, ez most konkrétan a második hálószobába fog kerülni. Hozzátette a nyilatkozó, hogy ez azonban semmilyen tekintetben nem befolyásolja a szavazatát. „Csak azután hozok döntést, ha kiértékeltem, hogy ki jó és ki rossz”. Ja.
Figyelemmel arra, hogy Tamil Naduban majdnem 20 millió választópolgárt tartanak nyilván, ez a kis akció állítólag mindössze 40 milliárd rúpiájába, vagyis közel 200 milliárd forintjába kerül az államnak. És akkor még nem is a legdrágább tévét vették. Vagy az is lehet, hogy 10 millió darabnál nagyobb megrendelés esetén jár mennyiségi rabatt.

PROMISE KEPT: Chief Minister M. Karunanidhi
handing over a colour television set to a beneficiary.

A választással igazából csak az a gond, hogy az minden esetben pár "dry day-t" jelent, vagyis elvileg nem lehet alkoholt kapni sem a szaküzletben, sem az éttermekben. A gyakorlatban ez annyit tesz, hogy a piaboltot a hátsó bejárat felől kell megközelíteni és hozni kell egy lepedőt, hogy azzal letakarjuk a sörösládát a robogón, mégse lássa az egész falu.

Igen. És a végén lesz polgármester, vagyis sarpanch, kiejtve: szarpancs.

Volt már itt arról szó, hogy hogyan olimpiáznak meg úsznak (helyesebben viselkednek vízben) ezek a népek. De hát ugye van még más sportág is. Amely tény az indiai lakosság döntő része számára teljességgel közömbös. Nekik ugyanis, ha már egyáltalán, akkor a sport csakis egyet jelenthet, ez pedig természetesen a KRIKETT!!! Tudjátok, ez az a játék, amely más kultúrában felnőtt egyedek számára nem csak hogy értelmezhetetlen, de elképesztően unalmas is. Van neki rövid és hosszú változata, de az úgynevezett teszt meccsek 5 napig tartanak, egy-egy napon pedig mintegy 8 órát játszanak. Egy teljes munkahét. Egy meccs. Ja, és az idő mintegy 90 százalékában állnak szépen körben és nem történik semmi. Persze nyilvánvalóan ezzel magyarázható a mérkőzés hossza, hiszen tényleges testmozgás esetén, főként ezen az éghajlaton, legfeljebb két óra elteltével a mentő vinné el a játékosokat. Így legalább a tévéközvetítésekbe szépen beilleszthető egy-egy rövid reklám minden üresjárat alatt, vagyis úgy másfél percenként. Igazán szórakoztató.

 

indian_cricket_team.jpg

virtual_cricket_1920x1080-4-608x342.jpg

Példamutató migránsként, a befogadó kultúra iránti tiszteletem jeléül, az egyik évben nyomon követtem a világbajnokságot. A mérkőzések itt jóval rövidebbek, de ezzel együtt számos alkalommal kerülgetett a sírás és azt kívántam, bárcsak olyan helyre jöttünk volna, ahol a nemzeti sport valami pörgősebb és izgalmasabb, mondjuk valami olyasmi, mint az orosz rulett. De legalább India megnyerte a VB-t. Szerencsére, mondhatnám, mert a megelőző alkalommal ez nem jött össze és ennek egyenes következményeként országszerte kitört a forradalom. Autókat borogattak, megostromolták a játékosok rezidenciáit, plakáton szereplő képüket pedig szarral kenték be. Ahogy kell. Ez alkalommal azonban az öröm uralkodott el ugyanazokon az utcákon és ez - bár elsőre talán nem úgy tűnik - közbiztonsági szempontból azért mégis csak jobb.

A krikettet komolyabban játszó országok családja persze nem túl népes, ezért a világbajnokságon érdemi előselejtezőkre nincs szükség és a nagyobb tornák közötti meccselések is kissé egysíkúak. 14 országról van szó, lényegében a volt angol gyarmatbirodalom, köztük olyan, kissé egzotikus képződményekkel, mint West Indies, ami nem is egy ország, hanem egy karibi régió. A névből következtetve egyáltalán nem tartják cikinek Columbus klasszikus tévedését, miszerint ide érkezve azt hitte, Indiában van.

És persze itt van Pakisztán, az ősellenség. Gondolom, nem kell mondanom, egy India - Pakisztán mérkőzés az legkevésbé egy sportesemény. Az háború, élet - halál harc. Minden alkalommal a nemzet büszkesége, sőt egyenesen fennmaradása a tét. A ciklus nagyjából a következő: kikaptunk > nemzethalál > bosszúszomj > önspannolás > győzelem > alázás > rápihenés > kikaptunk.

A profi játékosoknál senki, de senki nem nagyobb sztár. Ők istenek.

tendulkar-a-god.jpg

Ebben a konstellációban szegény Shivának meg Ganéshának semmi esélye. Illetve azért fent nevezett Tendukar isten sem bízza teljesen a véletlenre, fontos összecsapás előtt.

bp17.jpg

Ha krikett, akkor bízvást beszélhetünk tömegsportról. Ezt bárhol, bármikor játsszák, tengerparton, városi flaszteren, tarlón, rizsföldön. Ütő, úgy tűnik, mindig van valakinél, vagy ha nincs, rittyentenek egyet valami faágból, leszúrnak pár botot az ütőjátékos mögé, amit majd a dobó próbál eltalálni, oszt már mehet is.

bp8.jpg

img_3671_1.JPG

Sajnálatos, hogy a krikett nem olimpiai szám, Indiának komoly esélye lenne akár egy tizedik aranyra is.

Más sportág viszont, főként olyasmi, ami az emberi testet fizikailag is igénybe veszi, a polgárok nagyobb része számára nem létezik. A jobb módúak tollasozgatnak, esetleg konditerembe járnak, de a döntő többség nem csak hogy nem mozdul meg, de még agyalágyultnak is nézi azt, aki igen. Van például egy kedves barátunk, aki fiatalabb korában kung-fu bajnok volt és a mai napig is edz. Ha viszont futni szeretne a tengerparton, azt napfelkelte előtt teszi, mert - elmondása szerint - különben ujjal fognak mutogatni rá a lokál egyszerűek, hogy "há' nézzed má' anya, a Suraj megbolondult". Ezt meg, mint komoly üzletember, nem engedheti meg magának.

Meg is van aztán ennek az eredménye.

998147_650031505063219_1582032821_n.jpg

Találkoztam olyannal, akinek segítségre volt szüksége a hajóban ahhoz, hogy a fél méter magas padra fellépjen, mert sajnos a saját súlyát nem volt képes combizomból ilyen magasságba emelni. Ez egy 12 év körüli, amúgy egészséges gyerek volt.

Mindez persze elsősorban azokra vonatkozik, akik rendelkeznek elég pénzzel ahhoz, hogy szolgálót fogadjanak fel, aki aztán mindent megcsinál helyettük, hogy a munkáltatónak soha többé ne kelljen egy gyors mozdulatot se tennie. Márpedig ehhez Indiában nem kell túl sok lé. Namert azért akik a földeken meg az építkezéseken dolgoznak, azok - szándékuk ellenére - többnyire nem tudnak elhízni. Főleg ha nők, ugyanis a munka keményebb része valahogy általában nekik jut.

dsc00095.JPG

Itt is nyilván abból indultak ki, hogy a faszállítás női munka.

 ************

A képek egy részét én készítettem, a többit loptam, leginkább a boston.com-ról.

susegad 2016.08.21. 17:26

India sportol

Nemrég sztoriztam arról (itt), hogy mi módon is rendez India sporteseményeket. Nem gondolom azonban, hogy ezt a brillírozást teljesen el lehet választani a helyi populáció sporthoz, mint olyanhoz való viszonyulásától. Most amúgy is aktuális ugye, mégiscsak Olimpia. 

Gyakorlati szempontból persze az, hogy az indiai sportolók részt vesznek-e az Olimpián, lényegében közömbös, hiszen alkalmanként egynél több érmet úgyse nagyon zsákolnak. Egyéni aranyat az újkori Olimpiák történetében 1 (egy) alkalommal sikerült gyűjteni, akkor is valami fizikailag kissé kímélő lövész számban. Ne legyünk persze igazságtalanok, a csapatsportokkal sokkal jobban állnak. Gyephokiban lényegében verhetetlenek voltak, itt 8 arany jött össze, csak sajnos az utolsó 36 éve. Ez tehát 9, és ennyi. Indiának jelenleg mintegy 1,25 milliárd lakója van.

Alapigazság, hogy a versenysport bázisát a tömegsport adja. Egy olyan országban, amelynek 7500 km tengerpartja van, lehet például úszni.


dsc05698.JPG

 

E sport indiai változatával kapcsolatban egyébként munkám során sok érdekes tapasztalatra tettem szert. Búvártanfolyam elvégzésének ugyanis előfeltétele, hogy a tanuló képes legyen 200 métert folyamatosan leúszni, bármennyi idő alatt, bármilyen technikával. Csak hogy ne legyen már az, hogy beleesik a vízbe a hajó mellett a búvár, oszt ott fullad meg. És ezt bizony tesztelni is kell.

Vannak, akik az obligát kérdésre igenlő választ adnak és tényleg képesek teljesíteni a távot, habár egyeseknek ez meglepően hosszú időbe és elképesztő energiabefektetésbe kerül Na, ők a törpe minoritás, szerintem a teljes populáció néhány ezrelékét teszik ki.

A következő, nekem sok vidám percet szerző csoport tagjai némileg bizonytalanabb igent mondanak, vagy azt (örök kedvencem), hogy "I know basic swimming". Ők már voltak vízben és az az emlékük, hogy élve ki is kerültek onnan, erre alapoznak. Elég nagy számban valamiféle iskola tanait követhetik, lévén igen hasonlóan viselkednek. Ez talán a Waszlavik Gazember László-féle dinnyehéj-úszás lehet, ugyanis a mutatvány a következőképpen néz ki. Az alany feje és felsőtestének jelentős része kint van a vízből. Karjaival malomkörzés jelleggel, eszeveszett tempóban teker, eközben alsó végtagjaival kissé random rugdal, de úgy, hogy lábfeje és vádlija is mindvégig lehetőleg a vízfelszín felett legyen. Ez nem csak esztétikus, hanem hatékony mozgássorozat is. Az kell legyen, ugyanis kivétel nélkül minden esetben a 20-40 másodperc közötti zónában abbahagyja, majd - ha a medence fala vagy valaki más nincs a közelben - elsüllyed. A másik következmény, hogy - az ortodox elvárásokkal szöges ellentétben - a basic swimming kivitelezése során a wanabe búvár általában hátrafelé halad, habár arra sem sokat.

És végül itt van a piramis alapja, a nagy tömeg. Ők nem csak hogy nem tudnak úszni, és - ellentétben az előző csoport tagjaival - ezzel tisztában is vannak, de egyenesen rettegnek a víztől. Az ő fejükben ez a Földön létező legveszélyesebb közeg, hiszen már a nagyi is azt mondta, hogy jó messzire el kell kerülni. Mindez azonban esetenként nem tartja vissza őket attól, hogy nyílt vizeket látogassanak meg, sőt - horribile dictu - búvárkalandba bocsátkozzanak. Ez utóbbihoz az elszánást leginkább persze az biztosítja, hogy elkészüljenek végre azok a bizonyos fotók, amelyeket aztán fel lehet tenni a Facebookra, az ismerősök irigységének kiváltása végett. Arról, hogy ők, vagyis a Tipikus Indiai Búvár Identitások, miszerint TIBI-k hogyan is csinálják ezt, korábban már részletesebben írtam itt. Nem dicsekvésből mondom, de én két TIBI-t is képes vagyok kordában tartani egyszerre.

56.jpg

Ha nem merülés a cél (amire amúgy is csak egyszer az életben kerül sor), akkor szép óvatosan, a sekélyben nyomják, mégpedig - fürdőruha híján - adekvát száriban, öltönynadrágban vagy (irgalom atyja, ne hagyj el!) alsógatyában.

Ha pedig sznorizásra (légzőcső és maszk segítségével a felszínről nézegetésre) vállalkoznak, akkor a biztonság terén nem kötnek semmilyen kompromisszumot. A fél méteres vízben sem.

52.JPG

Ennek a remek helyzetnek utazásaink során volt egy igen kellemes hozadéka. Mégpedig az, hogy amikor a még csak 4 éves, szőke gyerekünk arcát akarták a helyi mámik csipkedni a szálloda medencéjében, elegendő volt csupán a mélyebb részekbe visszavonulni, oda senki nem merészkedett utánunk.

Egyéb sportokról legközelebb.

Olvasom, hogy a riói olimpiai falu félkész, meg a nyíltvizi helyszín egy merő dzsuva, és erről valahogy eszembe jut India. Konkrétabban az ország hasonlatos performansza a 2010-es Nemzetközösségi Játékok házigazdájaként. (A képeket mind internetes újságokban még akkor megjelent cikkekből loptam.)

A korábban „Brit” előtaggal illetett sportrendezvény egy komoly dolog, az Olimpia után a legnagyobb, amelyen 71 állam képviselteti magát. Az esemény központja tehát Delhi volt, bár lehet, hogy ezt nem kellett volna. A létesítmények egész egyszerűen nem készültek el, ami pedig úgymond igen, az se. A birkózócsarnok álmennyezetéből a megnyitás előtt leszakadt egy pár négyzetméteres darab. A szálláshelyek a helyszíni beszámolók szerint belülről disznóólra, kívülről szeméttelepre hasonlítottak, sitthalmokkal, fordítva felszerelt, ezért használhatatlan budiajtókkal, omladozó vakolattal, házon belüli tócsákkal, szétesőfélben lévő, használt bútorokkal.

A dél-afrikaiak meg találtak a kéróban egy kobrát. 

article-1315545-0b5f5ba7000005dc-822_634x598.jpg

A kormányzat beállított 3000 sofőrt, hogy a résztvevőket a megfelelő helyekre fuvarozzák. Ehhez külön, lezárt sávok álltak rendelkezésre. Sajnálatos módon azonban a járművezető szakemberek döntő többsége „vidéki” volt és ezért nem ismerte (az egyébként meglepően áttekinthető) Delhit. Úgyhogy mentek össze-vissza, tizenöt perces utakból két órásakat varázsolva, közben az angol nyelv ismeretének hiányában az utasokkal való kommunikációt mellőzve, és ezen okokból végül rémülten zokogó nőket kézbesítve.

Csodálatos fejleményként egyszer csak összeomlott egy, még építés alatt álló gyalogoshíd az egyik sportcsarnok mellett.

3557363.jpg

Meg nem halt senki, de huszonhét munkás megsérült. Valamelyik baromarcú illetékes, megnyugtatandó a külföldieket, egyből odanyilatkozott, hogy nincs semmi gond, mert azon a hídon a sportolók nem, csak a nézők közlekednének. Nagyon okos.

Az építőipari jóemberek - akiknek keze munkáját dicsérik e műtárgyak - egyébként, a tévében(!) látott képek alapján öltöny fazonú nadrágot, csíkos vagy kockás inget, esetleg szárit és gumipapucsot viselő nyomorultak voltak, akik tökéletes apátiában kalapálgattak vasakat vagy cipeltek a fejükön cementet.

article-1314423-0b4f528e000005dc-614_634x408.jpg

És hát a gyerekmunka lehetőségét sem merném teljesen kizárni.

article-1314514-0b4e1b0d000005dc-164_634x286.jpg

Indiában egyébként megszokott módon, ők az építési terület mellett, nejlonból összerótt sátrakban táboroztak családostul, igen hangulatos látvánnyal megajándékozva a külföldi résztvevőket.

3568839.jpg

article-1314514-0b510f34000005dc-640_306x423.jpg

De nincs ezen mit csodálkozni, ugyanezt vezették elő a Forma 1 versenyükkel kapcsolatban is. 

Ott aztán volt szabadedzés közben pályán rohangáló kutya (után rohangáló "rendező") meg sajtótájékoztató alatt megszűnő áramellátás. Nem is meglepő hát, hogy kettő darab viadal után az F1 elköszönt az országtól.

a-dog-runs-on-the-track-during-the-practice-session-for-the-indian-formula-one-grand-prix-pic-getty-images-991058288.jpg

Mondjuk nyilván ott is fejétől bűzlik a hal, ha meggondoljuk, hogy a Nemzetközösségi Játékok szervezőbizottságának vezetője lett később az Indiai Olimpiai Bizottság elnöke. Nyilván remek munkája elismeréseképpen. Csak azt kellett megvárni a kinevezéshez, hogy tizenegy hónap után végre kiengedjék az előzetes letartóztatásból.

Amúgy meg szintén hallom, hogy összesen 450.000 óvszert osztanak ki az olimpiai faluban, ami sportolónként 42. Namost ha az olimpikonok ésszerűsítik a dolgot és egymást dugják, akkor az páronként 84 lehetőséget jelent a három hetes rendezvény során. Úgyhogy nem csak a jó lovas katonának vagyon jól a dolga, sej!

Most essen szó a sziget infrastruktúrájáról. Úgy is mondhatnám, idegenvezetés, mely nem nélkülöz néhány bennfentes részletet sem. Megijedni nem kell, sok a kép és nem olyan sok a szöveg.

Van is itt egy kis rendőrőrs, három kivezényelt biztos úrral (alias léhűtő, korrupt köcsög), nyilván határvédelmi okokból. Ezt ők úgy értelmezik, hogy maximálisan segíteni kell a külföldi látogatókat. Ennek megfelelően a Vietnamból érkező, ráadásul illegális technológiát használó halászokkal kaspcsolatos adminisztráció igen gördülékeny: csak kikötnek a rendőröknél, leteszik a baksist - ami sokszor nem is pénz, hanem egy pár láda sör vagy néhány karton cigi - és már mehetnek is kifogni az utolsó kambodzsai halat, miután agyonütötték azt árammal.

 rendor.jpg

Közvetlenül a rendőr-öböl mellett helyezkedik el a szellemfalu. Igazából ez pár vityilló, amit a halászok napközbeni pihenésre használnak, de ha nincsenek ott, tényleg elég kísérteties. Van, aki fél a helytől.

photo1118.jpg

Külön, hogy úgy mondjam, bukét ad az egységnek az a tény, hogy a kutyák felfedezték, hol végzi a halászember a szükségét, és mivel eb szempontból - úgy látszik - ez vonzó, rendszeresen belefetrengtek a szarba, minekutána négylábú bűzbombaként tértek vissza jobb sorsra érdemes körünkbe. Igen.

Ettől eltekintve a sziget lakatlan, pontosabban nincs ott más, csak az MCC személyzete és vendégei. A birtok hat lakókunyhóból, egy “main bungalow-ból” és egy búvárcucc-raktárból áll.

photo0860.jpg

Van itt még elszórva vagy öt bunker mindenfelé a dzsungelben, egy meg konkrétan az MCC falu közepén.


photo0867_2_1.jpg

Elbontani nem lehet, a hadsereg tulajdona, ezért aztán ki van téve szegény a kreatív hasznosításnak. Teteje egy kis szentély füstölőkkel, belül néha tárolnak valamit, egy ideig pedig ott lakott és költött a tyúkanyó,  amíg a kutyák ki nem nyírták teljes családjával együtt. Legutóbb pedig egy nyolc fős angol társulat találta ki, hogy a búcsúestéjüket leginkább egy bunker rave party tenné emlékezetessé. Fel is díszítették, belámpázták, ami azért jó, mert távozásuk után senkinek nem volt érkezése mindezt elbontani, így a bunker azóta is minden éjjel kísértetiesen világít, miként ha egy még mindig harcoló Vörös Khmer egység múlatná ott idejét.

Az egyik kalyibát mi megkaptuk kizárólagos használatra. Neve Starfish, címünk tehát innentől a következő volt: Starfish Bungalow, Koh Seh, Kep Province, Cambodia. Nem mintha járna ide a postás. Alább megfigyelhető, hogy viszonylag elfogadható a fekvése.

photo1023_2.jpg

photo0878_1.jpg

Teteje nád, az oldalelemeket pedig függöny helyett falnak hívni ordas hazugság lenne. Így legalább ágyból lehetett napfelkeltét nézni, és a szélerősség megállapítása sem igényelte a kunyhó elhagyását. Ha ugyanis erősebben fújt, a falra vagy mire aggatott könnyebb tárgyak lobogni kezdtek. Ezeknek a függőlegessel bezárt szöge adott módot az időjárási helyzet további pontosítására.

Eredetileg semmi más nem volt a kunyhóban, mint két emeletes ágy, betonpadlóval, úgyhogy jelentős csinosításra szorult..


photo0877.jpg

Készítettünk polcokat...

10891633_752060244849307_633464426728930526_n.jpg

10407219_752060124849319_2404306451545441863_n.jpg

... asztalos munkásságom csúcsteljesítményeként kiegészítést az egyik ágyhoz, hogy elférjen rajta egy dupla matrac...

photo0886.jpg

10897973_752060211515977_1263144293915065158_n.jpg

... vettünk szőnyegeket, és dekoráció is került a falra. Karácsonykor meg a budiajtóra.

10897132_752060318182633_6604402143021202020_n.jpg

A legfontosabb előrelépést azonban kétségkívül az jelentette, hogy újítottunk a teraszra egy hűtőládát és innentől kezdve (a konyhából külön engedéllyel hozott jég felhasználásával) 24/7 állt rendelkezésre hideg sör. karnyújtásnyira a függőágytól.

photo1080.jpg

Kriszta meg a gyerek tejet, gyümölcslevet és hasonló felesleges dolgokat is tárolt benne, de ez szerencsére nem vezetett konfliktushoz, lévén az eszköz kapacitása megfelelő volt.

Tartozott az egységhez egy úgynevezett fürdőszoba. Ennek felszerelése mindössze egy klotyóból és  három hordóból állt. Ezek közül egyben sós víz foglalt helyet a WC leöblítése céljából, kettőben pedig édesvíz, a szigetlakó testének lemosása végett. Az egyik hordót gyorsan kiraktuk, ugyanis amiatt nem lehetett rendesen felnyitni a WC tetőt, ami sok tragikomikus kényelmetlenséget okozott, valamint ahhoz vezetett, hogy idővel a műanyagból készült termék eltörött.

photo0874.jpg

Sós vizet értelemszerűen a tengerből szivattyúznak, az édesvíz forrása pedig a 250 ezer literes esővízgyűjtő. Ez utóbbi egyébként a sziget egyik legsúlyosabb problémája, minthogy e trópusi területen a csapadék tömbösítve érkezik: 3-4 hónapig esik, mint állat, utána meg semmi. El is fogyott hát a víz úgy márciusra.

photo1120.jpg

Rendelni lehetett volna ugyan, de az drága, úgyhogy onnantól kezdve a hajó, valahányszor kiment a szárazfölde, hozott 600 liter vizet, 30 literes kannákban. Aztán ezt kellett beosztani.

A minden igyekezetem ellenére egyre lepusztultabb búvárcucc és a (benzinmotoros) kompresszor egy külön kis épületben foglal helyet, ami egyben az illetékes szakember lakása is. Mondjuk ez sem több, mint egy bádog tákolmány, de végső soron mindegy, az eső nem esik bele, a patkányokat és a skorpiókat meg amúgy sem lehetne kívül tartani. Előbbiek magára a felszerelésre, utóbbiak a búvárra károsak, ha mondjuk a mellényben rejtőzve vízközben nyakon csípik.

10351959_328667287334512_1442498037845822764_n.jpg

Itt is sok munkát tettem a szépítésbe, pl. létrehoztam ezt az elengedhetetlenül fontos tájékoztató feliratot:

 photo1102.jpg

A khmer személyzet fennmaradó része vagy a hajók valamelyikén alszik, ha beosztása ezt igényli, vagy sátrakban. Akartak volna még kunyhókat építeni, de ezt nem engedélyezték, ezért ez a sajátos megoldás.

 photo1098.jpg

Áramot a generátor szolgáltat, amit naplementekor rántanak be és megy hajnalig. Nap közben csak akkor van delej, ha éppen vizet pumpálnak, a világ minden más részén is uralkodó szokással összhangban vasárnap reggel flexelnek, vagy mondjuk prezentáció van. Gondos tervezést igényel tehát a telefon/laptop töltögetés.

photo1103.jpg

Sziget lévén rendkívül fontos szerep jut a hajóflottának. Ez három, különböző méretű hajót jelent. Némi támpontot adó elnevezésük Small-, Medium-, illetőleg Big Boat, mindegyik saját kapitánnyal és matrózzal.

mcc_flotta_2.jpg

Legtöbbet a közepes méretű jár, az jó búvárkodásra és a szárazföldről ellátmány szállítására egyaránt.

photo0999.jpg

photo0998.jpg

Sőt, igény esetén, vizisíeltetésre is, bár ehhez igénybe kell venni az egyik hűtőláda tetejét.

wurm.jpg

A kisebbik hajó szomorú sorsáról itt már beszámoltam, a nagy meg túl nagy, ezért drága használni és nem tud a mólónál sem kikötni. De ha nagynéha utazhattunk rajta, az bizony öröm és boldogság volt.

photo1004.jpg

Ha úgy vesszük, vízijármű a fiúk által uszadék szemétből eszkábált tintahalvadász tutaj is. Kézzel evezve hajtják és alkalmanként nem ritkán öt kiló fogással térnek vissza.

photo1112.jpg

photo1042.jpg

A kényelmet tovább fokozta a hangulatos tűzrakóhely...

11401149_10204402177836588_5296423815832184164_n.jpg

...a sziget egyetlen kerekes eszköze...

photo0883.jpg

... a megfáradt dolgozó rekreációját elősegíteni hivatott, végtelen mennyiségben rendelkezésre álló függőágyak...

photo0868.jpg

photo1303.jpg

... a strandröplabda pálya...

photo1132.jpg

...valamint a világos tájékoztató feliratok.

photo1099.jpg

Az úgynevezett “main bungalow” foglalja magában a konyhát és a közösségi teret. Itt ettünk (naponta háromszor, amit éppen a konyhások főztek), de itt van a darts, a tévé (amiben persze adás nincs, de azért még lehet rajta filmet nézni), a hivatalos sörforrás, és az egy időben mindenki nagy örömére rendszeresen használt karaoke berendezés is.

10405505_10204401997872089_2312076383337139879_n.jpg

photo1047.jpg

Irodaként is használhatja a polgár, ha nem talál jobb helyet erre.

photo0889_1.jpg

Úgyhogy elvileg ez a terepe az alváson kívüli szárazföldi létezésnek. Elvileg.

A gyakorlatról legközelebb.

susegad 2016.04.22. 08:06

Élet a szigeten I.

Ezzel tartozom, mégiscsak eltöltöttünk közel másfél évet a szigeten (ahová úgy kerültünk, ahogy itt leírtam).

Ismerkedjünk meg először a hely természetföldrajzával.

Neve tehát  Koh Seh, ami Ló-szigetet jelent, de gonosz elmék fondorlatos munkálkodásának eredményeképpen a Google Maps úgy szerepelteti, mint Koh Ach Seh, ami viszont állítólag Lószar-szigetetnek fordítható. Biztos arra gondoltak, hogy olyan kicsi. Mondjuk lószarnak éppen nagy, de szigetnek tényleg nem: a hossza 900 méter, a szélte 300 ott, ahol a legszélesebb. Így néz ki az égből.

 koh_seh_air.jpg

Földrajzi elhelyezkedését bízvást lehet különlegesnek nevezni, minthogy három oldalról Vietnam veszi körül és dél felé, a következő sziget,is már odatartozik az pedig csak 2 km-re van. Gyakran láttuk a hatalmas kompokat, amelyek Vietnamból Vietnamba, vietnami vizeken haladtak, tőlünk úgy 1500 méterre.

koh_ach_seh.jpg

Rendes homokos bícs sajnos nincs, pedig állítólag nemrég még volt, csak elvitte a tenger. Talán nem teljesen függetlenül attól, hogy egyrészt praktikus és esztétikai okokból bizonyos területeken megritkították, sőt teljesen eltüntették az eredeti növényzetet, másrészt meg azért csak felhúztak itt pár épületet és kötve hiszem, hogy az ehhez szükséges homokot a szárazföldről szállították volna ide.

 photo0864_2.jpg

A sziget közepe egy kis hegy, a csúcson lehet vagy 50 méter a tengerszint feletti magasság. Ez elegendő a remek kilátáshoz.

 photo1026_2.jpg

Van itt fent egy csinos bunker a háborús időkből...

photo1028_1.jpg

... és egy ausztrál önkéntes, bizonyos Max létrehozta a Shoe Tree-t, a tengerből a partra mosott papucsok sajátos újrahasznosításával. Kérlek, ne kérdezzétek meg, hogy minek.

photo1024.jpg

Andris felhozott egy függőágyat, aztán ide járt relaxálni, ha nagyon stresszes volt lent az élet.

Kikötni a 100 méter hosszú mólónál lehet, amit már a Marine Conservation Cambodia (MCC) épített magának. Azért kellett ilyen hosszút, mert igen sekély a víz és a szigetet egy klassz kis korallzátony veszi körül, muszáj a hajókat annak külső oldalán tartani. Így legalább, aki úgy akarja, megspórolhatja a kiúszást búvárfelszereléssel, helyette egyből beugorhat a megfelelő helyre a móló végéről.

 mcc_flotta_1.jpg

12195993_10153742149324680_5246504785353126108_n.jpg

Minthogy kis településünk létrehozására a sziget nyugati oldalát szemelték ki, naplementenézés céljából át kell kelni a túlsó oldalra. Ez, a megfelelő ösvény használatával, mintegy három percet igényel. Valaki ide is tett egy függőágyat, de ezt idővel ellopták a halászok.

 photo1336.jpg

photo1343.jpg

Az eddig elhangzottakat foglaljuk keretbe egy rövid drónviedóval, amit egy Phnom Penhből hozzánk látogató, nem kicsit felszerelt iskola diákjai készítettek.

süti beállítások módosítása